Drogkereskedők buktak le Soroksáron

//Berényi Attila
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Drogkereskedők buktak le Soroksáron
A gyanú szerint az egyik kábítószer-kereskedő külön droglabort is üzemeltetett. A két férfitől eddig 30 millió forint értékben foglaltak le drogot. Soroksár polgármestere külön posztban jelentette be a hírt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2021. július 12-én 17 óra 30 perc körül Budapest XXIII. kerületében, egy kereszteződésben két férfit ellenőriztek, derül ki a police.hu tudósításából. Akkor úgy tudták, hogy egyikük kábítószerrel kereskedik, azonban kiderült, mindketten ezzel üzletelnek. Éppen adás-vétel zajlott közöttük.

A rendőrök átkutatták a két díler autóját és lakását is, amely során a kábítószergyanús anyagokon kívül S. Józsefnél egy kulcsot is találtak, ami egy általa bérelt XX. kerületi lakás ajtaját nyitotta. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi itt állította elő és porciózta ki az eladásra szánt drogot. Eddig a két férfitől több nagyértékű autót, motort, telefonokat, készpénzt, a drog előállításához szükséges vegyi anyagokat, illetve több mint 12 kiló kábítószert – elsődleges szakvélemény szerint marihuánát és amfetamint – is lefoglaltak. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke összesen 30 millió forint.

A történtekről Bese Ferenc, Soroksár polgármestere közösségi felületén számolt be. Ebben hangsúlyozta, hogy a közelmúltban többször tárgyalt rendőrségi vezetőkkel a drogterjesztés kerületet érintő problémáiról.

(police.hu, Bese Ferenc / facebook)