Amikor a ráckevei hév 1888-ban elkészült, az volt a terv, hogy azt meghosszabbítják a Kálvin térig. Akkor még a felszíni vonalvezetésben gondolkodtak. Ma már ez kivitelezhetetlen, így a föld alatt, méghozzá az itt találkozó M3-as és M4-es vonalak alatt kell majd bevinni a mások mellett Dunaharasztin is áthaladó HÉV vonalát.
Ez azt jelenti, hogy a ráckevei H6-os és a csepeli H7-es hévvonalakat a Közvágóhídtól a föld alá tervezik bevezetni egészen a Kálvin térig. A munka tervezéséhez szükséges mintavételi eljárás kezdődött meg most, derült ki Fürjes Balázs, a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi oldalán megosztott videóból.
A tervezett alagút nyomvonalán 50 méterenként csaknem 100 próbafúrást végeznek el egy hónap alatt.
A cél az, hogy a csepeli és a ráckevei HÉV utasai is közvetlenül elérjék a metrót, csakúgy, mint a szentendrei hévet használók a Batthyány térnél vagy a gödöllői hévvel közlekedők az Örs vezér terén. Második lépésben a szentendrei, a csepeli és a ráckevei vonalakat egy Duna alatti alagúttal kötik majd össze, amellyel létrejön az „5-ös metró”. A projektről itt írunk korábban.
A külső kerületekből és az elővárosokból naponta 1 millió ember érkezik Budapest belvárosába. Ezt a terhelést a város már nehezen bírja: Budapest közútjai telítődtek, a dugók mindennaposak, írja Fürjes. A cél, hogy a fejlesztéssel csökkenjen a főváros közlekedésének terhelése, és jelentősen javuljon az agglomerációban élők összeköttetése Budapest belvárosával. Jelenleg a ráckevei és a csepeli (azaz déli) HÉV vonalak azok, amelyek nem csatlakoznak közvetlenül metróhoz. Ezen változtatnak majd a beruházással.