Közelgő hideg: teljes kapacitással dolgozik a Magyar Közút

//Berényi Attila
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Közelgő hideg: teljes kapacitással dolgozik a Magyar Közút
Az előrejelzések alapján csütörtökön viharos széllel markáns lehűlés érkezik, de már előbb is kialakulhat havazás, hófúvás, ónos eső. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő napokban teljes kapacitással, összesen 850 munkagéppel, szükség esetén 130 hómaróval továbbra is 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan, ütemezetten végzi majd országszerte a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.

A cég közleménye szerint a téli üzemeltetésben dolgozó 3300 fős gárda a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot lát el a 32 ezer kilométeres közúthálózaton, ugyanis az előrejelzések alapján a markáns lehűléssel együtt főleg az észak- és nyugat-dunántúli, valamint az észak-magyarországi térségekben a havazás mellett ma és holnap ónos eső is várható. Ezen kívül a közlekedőknek viharos, nagy erejű széllökésekkel is számolniuk kell – főleg a Dunántúlon, ahol akár 70-80 km/órás szél is lehetséges – mely a havazásban érintett területeken szerdán kisebb hófúvásokat is eredményezhet, elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyében. De akár az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt felázott talaj nyomán fákat is kidönthet a viharos szél. Az ónos eső és a tapadó hó mennyiségétől és súlyától függően pedig kisebb-nagyobb ágak is letörhetnek, amelyek akár az úttestre kerülve a közlekedést is befolyásolhatják.

A markáns lehűlés miatt péntektől-vasárnapig várhatóan a síkosságmentesítési munkákon lesz a hangsúly, ezért ahol csak lehet és szükséges, már megelőző sószórási munkákat végeznek a szakemberek és az útszóró són kívül kálcium-klorid oldatot is használnak majd ezen tevékenységük során.

 

Indulás előtt érdemes tájékozódni az útviszonyokról. Ezt gyorsan megteheti a www.utinform.hu oldalon keresztül.

Dunaharasztin is meghatározott rend szerint takarítják el a nagy havazás esetén az utakat. A nagyobb főközlekedési útvonalakat (ez városunkban a Fő út, Némedi út, Dózsa Gyrögy út és az 51-es) a magyar Közút Nonprofit Zrt. kezeli, így ők gondsokodnak a hómentesítésről. A többi utat a Hidrográd Kft. tartja rendben. Erről itt írtunk korábban.

(Utinform, dho)