Kevesebb tűzijáték robbanással kell számolni Szilveszterkor

//Berényi Attila
tuzijatek-templom-templom-utca_dho_20201210

Képünk illusztráció. forrás: dho

Bár az idén is lehet majd vásárolni pirotechnikai eszközöket Szilveszterre, de a kijárási korlátozás miatt jócskán visszaeshet a durrogtatás. Mindössze 3 óra marad erre legálisan.

UPDATE: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón közben az telex tudósítása szerint bejelentette, hogy az „idén sem petárdát, sem tűzijátékot nem lehet árusítani”!

A Világgazdaság cikke szerint a pirotechnikai iparág is jócskán megszenvedte a koronavírus járványt. Éves szinten a nagykereskedők teljes forgalma idehaza 2 milliárd forint, ennek 30 százalékát adják az évközben szervezett állami, önkormányzati és magán rendezvények, míg a fennmaradó 70 százalék az év végi lakossági vásárlásból áll. Az előbbi kategóriában szinte teljes leállás volt az év folyamán, és a szezoncsúcsnak számító év vége sem lesz az igazi az ágazatnak.

Tavaly országszerte mintegy 700 értékesítési ponton (vagyis jellemzően konténerekben) árultak tűzijátékot, leginkább a multinacionális kiskereskedelmi láncok parkolóiban, kisebb részben pedig magán-értékesítőhelyeken. Közülük az idén sokan lemorzsolódnak majd, mivel a kijárási tilalom fenntartása igen negatívan hat az üzletre – írja a lap.

A vonatkozó kormányrendelet három kategóriát nevesít: az első és a második kategóriába sorolt tűzijátékok egész évben felhasználhatók, birtokolhatók, és az egész évben nyitva tartó boltokban is megvásárolhatók. A harmadik kategóriába tartozó, tipikusan szilveszteri termékek viszont kizárólag december 28. és 31. között vehetők meg a kitelepült értékesítési pontokon. Ezeket azonban csak december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig lehet felhasználni. Ám a jelenlegi szabályok szerint december 31-én is érvényben lesz a 20 óra és hajnal 5 közötti kijárási tilalom, így a robbantgatásra ebben az évben csak 3 óra marad. A nagykereskedők az áru jó részét így ki sem viszik a raktárakból.

Ez a pirotechnikából élő vállalkozásoknak nagyon rossz hír, viszont a kisgyermekesek és a kutyatulajdonosok valószínűleg örülni fognak, valamivel csendesebb lesz az ünnep. Bár az a netes kommentekből gyorsan kiderül, hogy sokan attól tartanak, ez a helyzet veszélyesebb lesz, mint korábban. Ugyanis a szilveszteri tűzijátékozás megszállottai közül többen lehetnek akik kertekben, vagy akár emeleti lakások erkélyeiről engedik el a robbanó bombákat, ami viszont tűzveszélyesebb.

(vg.hu, facebook)