György István az MTI tudósítása szerint felidézte: múlt héten több mint ezer gyorstesztelő csapat több mint tízezer helyszínen végezte a gyorsteszteket a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban, az egészségügyi és szociális intézményekben azonban az ott dolgozók végezték az önkéntes teszteléseket.
Az államtitkár elmondta: az operatív törzs nagyobb részvételre számított. Összesen 181 506-an teszteltették magukat, a gyorsteszten megjelentek 2,44 százalékának, 4436 embernek lett pozitív a mintája. Hozzátette: a teljes érintett létszámra vonatkoztatva a pozitivitás 1,64 százalék, ami hasonló az elmúlt időszakban Szlovákiában és Bajorországban elvégzett, nagycsoportos tesztek eredményéhez.
A politikus hangsúlyozta, elkezdődött a gyorstesztelés második köre és arra bíztatnak mindenkit, hogy vegyenek részt benne, akkor is, ha az első körben már teszteltették magukat. Bejelentette azt is, hogy az operatív törzs döntése alapján a csoportos tesztelés az államigazgatásban dolgozó ügyfélszolgálati munkatársak körében folytatódik.
Közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezett végéig, azaz 2021. január 4-ig. Az érdekvédők MTI-nek eljutatott közleménye szerint az így kiesett napokat – nagyjából két hetet – június 16-ától 30-ig lehetne pótolni.
Megítélésük szerint a szünet napjainak átszervezésével azonnal csökkenthető a mostani, egyre kockázatosabb téli időszakban a kontaktusok száma, és ezzel hatékonyan csökkenthető a vírus terjedése is.