Ha megszavazzák, akkor jön a „kútamnesztia”

//Tóth Gábor
kut-engedelyeztetes-pixabay_Franck_Stewarts_20201118

Képünk illusztráció, forrás: pixabay / franckstewarts

Egy módosítás után korábban úgy volt, hogy ez év végéig kell engedélyeztetni az ásott kutakat, aztán kitolták a határidőt 2023 végégig. Most még az is lehet, hogy erre sem lesz szükség.

A járványhelyzetre hivatkozva tolta ki az országgyűlés még tavasszal az engedélyeztetési eljárást plusz két évvel. Erről itt írtunk korábban.

Kedd éjjel azonban a parlamentben Nagy István agrárminiszter már arról beszélt, hogy „kútamnesztiát” hirdetne a kormány a vízgazdálkodási törvény módosításával. Ezzel a korábban illegálisan létesített öntöző kutak szabályossá tételét oldanák meg.

Az MTI tudósítása szerint az agrártárca vezetője expozéjában elmondta, hogy a felszíni vízkészlet nem elegendő az öntözési igények kielégítésére, sok helyen nem, vagy drágán lenne elérhető a vízfelszín alatti vízkészlet használata. Mivel ezen kutak engedélyeztetése bonyolult és drága volt, ezért több tízezer illegális öntöző kút létesült, szabályossá tételük megoldatlan probléma.

A javaslat most ezen változtatna, valamint az 50 méternél nem mélyebb, az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutak esetében nem írja elő az öntözési igazgatási szerv hatáskörébe tartozó engedélyezést.  Felszín alatti vízkivételt biztosító kút csak olyan területeken létesíthető, ahol a vízkivétel az ivóvíz-bázisokat, karszt- vagy rétegvíz-készletet nem érinti. A politikus közölte, hogy az érintett kutakra úgynevezett okosórákat telepítenek, amelyek segítségével naprakész adatokkal rendelkeznek majd a vízhasználatról.

Az úgynevezett „kútamnesztia” pontos részletei még nem ismertek, tehát az új szabály még nem született meg, de egy a kormány oldaláról érkező kezdeményezés már van.

(MTI)