P+R parkolók és kerékpárutak agglomerációs létesítéséről született kormányhatározat

//Berényi Attila
vitezy_p+r_bfk_nyitrai-david_20201010

forrás: BFK / Nyitrai Dávid

Összesen háromezer P+R parkoló és a vasútállomásra kerékpárral érkezők számára legalább 2000 B+R biciklitároló tervezését kezdi meg a BFK a pénteken megjelent kormányhatározat értelmében a fővárosi agglomerációban. A fejlesztés érintheti Dunaharasztit is.

A Budapest Fejlesztési Központ létrejötte óta dolgoznak ezen: részletes tanulmányt készített a Mobilissimus segítségével, derül ki Vitézy Dávid a BFK vezérigazgatójának közleményéből. Ebben a budapesti agglomeráció állomásainak megközelítéséhez szükséges P+R és B+R fejlesztési stratégiát mérték fel. A fővárosba vezető mind a 11 vasútvonal és az összes HÉV valamennyi érintett agglomerációs állomásán és megállóhelyén, 108 település összesen 171 helyszínén vizsgálták meg, hogy mennyi a jelenlegi kapacitás, mennyire lenne igény most, és a számítások szerint a jövőben hogyan fog növekedni a forgalom. Sok helyen a pillanatnyi férőhelyszám többszöröse is megtelne.

Az adatokból az látszik, hogy Dunaharaszti állomásainak környéke teljesen kihasznált, és nagy igény lenne a fejlesztésre.

A témában született kormányhatározat ide kattintva érhető el.

Ezzel a fejlesztéssel a Budapestre naponta zúduló autó áradatot szeretnék mérsékelni. „Új egyensúlyra van szükség a fővárosi közlekedésben, melyhez az agglomerációs közösségi közlekedés versenyképességének növelése kulcsfontosságú”, írja Vitézy. A P+R és B+R parkolók fejlesztése az agglomerációban nem csak az ingázók, de a budapestiek érdeke is, a belváros forgalomcsillapításának előfeltétele az agglomerációs közösségi közlekedés versenyképesebbé tétele.

A BFK által előkészített, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fürjes Balázs államtitkár előterjesztésére megszületett kormányhatározat szerint hét vasútvonal, az 1-es hegyeshalmi, a 30a székesfehérvári, a 70-es váci, a 71-es veresegyházi, a 100a ceglédi, a 120a újszászi, a 150-es kunszentmiklósi vonalak elővárosi szakaszait érinti, ezek vasútállomásai és megállói közül várhatóan több mint negyven helyszínen készülnek el a parkolók megépítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervek 2022-ig. A pontos helyszínekről később adnak tájékoztatást. Az érintett vonalak mentén az intézkedések hatására összességében megduplázódhatnak a P+R és B+R férőhelyek.

A kormányhatározat alapján a BFK lehetőséget és forrást kapott egy budapesti agglomerációs kerékpárhálózat-fejlesztési stratégia megalkotására is. Ebben fel kell vázolni egy olyan összefüggő kerékpáros hálózatot, amely nemcsak a vasúti megállók elérését teszi lehetővé az agglomerációban, de azt is, hogy a Budapest körüli településekről közvetlenül is el lehessen érni a budapesti célpontokat.

(Vitézy Dávid / Facebook)