A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a szabály betartásában mindig meglehetősen vegyes a kép az üzletek és a vásárlók körében. Gyakori például, hogy a vevők – ha van is náluk maszk – nem megfelelően hordják, például az állukra tolva, vagy csak az egyik fülükre akasztva viselik, vagy kilóg az orruk.
A kisebb, önálló vagy kevésbé forgalmas lakótelepi boltokban az is előfordul, hogy egyáltalán nincs maszk az eladókon, és plexit sem építettek a biztonság érdekében, sőt az egyik külvárosi pékségben rendszeresen maszk és kesztyű nélkül szolgálnak ki, külön fertőtlenítő intézkedést pedig nem végeznek. Van, ahol meg a járványhullám elején kiosztott, leginkább egyszer használatos maszkot viselik még mindig.
A lap szerint már több fővárosi kerületben járják az üzleteket az ellenőrök, és minden szabályszegő számíthat büntetésre, amitől félnek is az érintettek, ám az üzletek üzemeltetői tévedésben vannak, ha azt gondolják, nem az ő felelősségük, hord-e maszkot a boltban dolgozó alkalmazott. Az üzlet üzemeltetőjének ugyanis biztosítania kell a munkához a védőeszközt – hívja fel a figyelmet a lap.
Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta, hogy vegyes a kép az üzletekben, pedig mindenki a saját maszkviseléséért felelős, kihágás esetén pedig büntethető is. Tisztázta: a pénztáros, az eladó maszkviseléséért a munkaadója, vagyis a kereskedő kérhető számon, aki ráadásul köteles felhívni a vevők figyelmét, emellett figyelmeztethet is az előírt maszk felvételére.