A Hárosi Duna-hidat két évig újították fel, majd idén rövid időre lezárták. Hogy miért, jó darabig nem lehetett tudni. Viszont egy terheléses vizsgálatot elvégeztek rajta. A kormányzat akkor reagált az állandó dugókat okozó lezárás körüli kérdésekre, amikor Karácsony Gergely főpolgármester hozakodott elő velük. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy valószínűleg egy saru törött el, ezt pedig a kivitelezőnek kell majd javítania. Erről itt írtunk.
A NIF Zrt. friss közleménye szerint a vizsgálat részeként a BME Hidak és Szerkezetek Tanszéke által 2020. július 30-án elvégezett próbaterhelés adatai alapján az 1990-ben átadott Deák Ferenc (Hárosi) Duna-híd hídján a Csepel-szigeti ártéri hídszerkezet 8. sz. támaszánál további beavatkozás vált szükségessé, ennek megerősítése augusztus 26-ra elkészül.
A munkálatok elvégzése után a Csepel-szigeti ártéri hídon ismételt, a júliusit kiegészítő próbaterhelést fognak végrehajtani a szakemberek, tervezetten 2020. augusztus 27-én reggel.
Sikeres mérési eredmények esetén, várhatóan augusztus 28-30. között végezheti el a Magyar Közút NZrt. a mindkét hídon 3-3 forgalmi sávos forgalmi rend kialakítását a 6 sz. főúti csomópont teljes értékű megnyitásával együtt. A terelés kialakítása a tervek szerint az iskolakezdésre elkészül, ezzel jelentősen javítva a térségi közlekedés feltételeit.
A kialakítandó forgalmi rend lehetővé teszi, hogy a szakemberek az 1. ütemű vizsgálatok során szükségessé vált további átfogó vizsgálatokat biztonságban, a közúti forgalom legkisebb zavarása mellett tudják elvégezni. A mérések szeptember közepe és október vége között, egy-egy hétvégi, csúcsidőszakon kívüli időpontban (vasárnap kora délelőtti időszakban) történnek majd. Ezen vizsgálat után határozható meg az a végleges műszaki tartalom, amivel a műtárgy további 30 éves biztonságos működését biztosítani tudjuk.
A NIF Zrt. az üzemeltető Magyar Közúttal és kivitelezővel együttműködve a híd állapotát a közlekedők biztonsága érdekében fokozottan ellenőrzi, áll a társaság közleményében.