Az elmúlt 5 évben összesen 554 település konyhája újulhatott meg mintegy 14 milliárd forintból – tette hozzá a miniszter.
Security Check Required
null
A Pénzügyminisztérium pályázatával 2015 óta nyílik lehetőségük az önkormányzatoknak állami támogatást igényelni ahhoz, hogy az általuk fenntartott, gyermekétkeztetést biztosító helyiségeket felújítsák.
A pályázat idei fordulójában az elsődleges cél továbbra is a bölcsődei vagy óvodai konyhák fejlesztése. 2020-ban a nagyobb volumenű beruházásokra és a folyamatosan növekedő építőipari költségekre tekintettel, a maximálisan igényelhető támogatási összeg emelkedett. Új főzőkonyha, illetve meglévő konyha fejlesztéséhez a korábbi 40 millió forinthoz képest az idén 100 millió forintra lehet pályázni.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. augusztus 13. A pályázatot elektronikus úton lehet benyújtani.
Dunaharasztin legutóbb a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kapott új konyhát. Ezt a fejlesztést a város fizette, a Junior Zrt. használja, a suli pedig a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központhoz tartozik. Erről itt írtunk korábban.
(MTI, dho)