Már javában tart a szúnyogok elleni védekezés

//Tóth Gábor
szunyoggyerites_freepik_Anake_20200518

Képünk illusztráció, forrás: freepik / anake

Mivel csapadék nagyon kevés volt az idén, így szinte alig vannak egyelőre szúnyogok. Ám a védekezést már megkezdték a vérszívók ellen a Katasztrófavédelem szakemberei.

Hazánkban közel 50 őshonos szúnyogfaj és három már betelepült van jelen. A nőstények jellemzően olyan helyekre rejtik utódaikat, amelyeket a tavaszi áradások, nagy esők majd vízzel borítanak el: ilyenkor egy-két hét alatt a tojásból imágó lesz, és vérszívók tömegei kezdik meg az újabb szaporodási ciklust, emlékeztet a 24.hu.

Mivel idén kifejezetten aszályos volt eddig az időjárás, a szúnyogtojások többsége még nem aktiválódott.

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a szakemberek ennek ellenére már április legelején nekikezdtek a gyérítésnek. Első lépésként biológiai eljárással lépnek fel a lárvák ellen. Ennek azért van jelentősége, mert minél kevesebb a szúnyoglárva, annál kevesebb lesz később a kifejlett szúnyog. Először felmérték a vérszívók tenyész helyeit, majd az így gyűjtött adatokat felhasználva a védekezést biológiai módszerrel végzik. Ennek során egy természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt, fehérjét tartalmazó folyadékot juttatnak a vízbe, ahol a lárvák fejlődnek. A szer kizárólag a szúnyoglárvákra jelent veszélyt, a felhasznált dózisban minden más élőlényre teljesen ártalmatlan.

Ezt majd a kémiai eljárások követik, melyeket szintén a Katasztrófavédelem koordinál. Fontos, hogy idén már csak földi járművekről juttatják ki a szereket, minden esetben napnyugta után, emiatt a méhek és más – többségében nappal aktív – beporzók biztosan nem találkoznak a készítménnyel.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy a cél természetesen nem a szúnyogok kiirtása, hanem populációjuk elviselhető szinten tartása. Nyilvánvalóan minél sikeresebb a lárvák biológiai irtása, később annál kevésbé lehet szükség mérgekre.

Az önkormányzatoknak saját költségvetésükből is lehetőségük van saját szúnyoggyérítést finanszírozni. Térségünkben az elmúlt években 17 önkormányzat fogott össze, melyben Dunaharaszti is benne van. A közös fellépésnek két oka van: egyrészt a költségek elosztása, másrészt a szúnyogok nem ismerik a települése határokat, így hatékonyan csak önkormányzati szinten együttműködve lehet fellépni az esetleges szúnyog invázió ellen.

 

(24.hu, PMKI, rackeve.hu)