Erő szerint a fővárosban és a vonzáskörzetében harminc éve is ugyanúgy két és fél millió ember élt, mint most – miközben Budapest elvesztett 300 ezer lakost. Ezek az emberek jelenleg az agglomerációban élnek, és nap mint nap ingáznak, írja a lap.
A helyzetet az érintettek visszacsábításával oldaná meg, és új lakóövezetek létrehozásával. Ezeket az átalakuló, volt ipari zónákban teremtenék meg. Új lakásokat építenének, amelyek a városmagtól négy kilométerre vannak, és nem 24-re.
„Természetesen elsősorban az értékesebb területekről van szó, a Duna partján, vagy a dél-budai átmeneti zónában.”
Ilyen potenciálisan jó hely lehet például a Rákosrendező. Ennek nagyon jók a közlekedési kapcsolatai – mondja Erő Zoltán.
A lényeg tehát az, hogy az új főépítész azzal enyhítené a dugókat, hogy a fővárost övező településekről becsábítaná az embereket, és ők így már kevesebbet közlekednének. Úgy véli ugyanis, hogy az elmúlt évtizedekben kiderült, az állandóan bővülő családi házas lakóövezetekre épülő városfejlesztés, vagyis az amerikai álom kiteljesítése fenntarthatatlan.
(budapestkornyeke.hu)