Lekapcsolták az unokázós maffiacsoportot

//Berényi Attila
Képünk illusztráció, forrás: freepik / ollyy
A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja befejezte annak a bűnszervezet csalássorozatának a vizsgálatát, akik több mint 43 millió forint értékben csaltak ki pénzt és ékszereket idős emberektől - közölte a rendőrség.

Az elmúlt években az időskorú emberek megtévesztésére, a csalásokra szerveződött bűnözői körök új módszert kezdtek alkalmazni, amely a köznyelvben unokázós csalás néven terjedt el, olvasható a police.hu oldalon. Budapest rendőrfőkapitánya 2018. novemberében felállított egy kifejezetten az unokázós bűncselekmények felderítésére specializált csoportot. A nyomozók több hónapos felderítő és nyomozómunkát követően a napokban befejezték egy szervezetten elkövetett csalássorozat ügyének vizsgálatát, és a keletkezett iratokat megküldik az illetékes ügyészségnek.

A bűnszervezet tagjai a nyomozás adatai szerint 2018. augusztusa és 2019. júniusa között 33 idős sértettől csaltak ki több mint 43 millió forint értékben pénzt, valamint ékszereket. Az áldozatokat a csalók általában telefonkönyvből véletlenszerűen választották ki.

A csalók az idősek megtévesztésére minden esetben ugyanazt a sémát alkalmazták: a sértetteket a szervezet egyik irányítója hívta fel egy angliai telefonszámról, aki a beszélgetés során az időskorúak unokájának, rokonának adta ki magát. A telefonáló azt állította, hogy balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége. Az álrokonok a közvetlen találkozásokat úgy kerülték el, hogy meggyőzték a sértetteket, hogy ők maguk nem tudnak a pénzért, esetleg ékszerekért elmenni, hanem egy ismerősüket küldik el érte. Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítottak, akik a pénzt, ékszereket átvette, majd tovább adta a maffia többi tagjának.

Az eljárás során a nyomozók a szervezet tagjait azonosították, többek közülük rokonok. A szervezet tagjai közül az eljárás során 18 főt hallgattak ki gyanúsítottként; összesen 33 rendbeli bűnszervezetben elkövetett csalás, 9 rendbeli bűnszervezetben elkövetett pénzmosás, 11 rendbeli csalás, 2 rendbeli bűnszövetségben elkövetett csalás kísérlet, 1 rendbeli csalás kísérlet, valamint 1 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése miatt.

A nyomozók a szervezet tagjaitól az elfogások során 8 580 540 forintot foglaltak le, így a kicsalt összegeket több sértettnek is vissza tudták adni. 5 személy ellen még körözés van érvényben.

 

(via: police.hu)