Brutális szilveszteri gyilkosság Dunavarsányban

//Berényi Attila
Képünk illusztráció, forrás: freepik / stockedhousestudio
Ünneplés helyett ölt a család, egy 56 éves férfivel végeztek. A Pest Megyei Főügyészség indítványozta a büntetett előéletű 42 éves nő, 19 éves fia és szintén büntetett előéletű 37 éves élettársának letartóztatását.

Az elkövetők december 31-én napközben egy rokonuknál iszogattak, majd este 11 körül átmentek az 56 éves férfihez, hogy pénzt szerezzenek tőle, áll az ügyészség közleményében. A férfival azonban italozás közben összeszólalkoztak, így távozniuk kellett. Később azonban az elkövetők visszatértek és erőszakkal benyomultak a házba, ahol a nő élettársa eszméletlenre verte a férfit, míg családtagjai értékek után kutattak. A magához térő sértettől a 19 éves N. Tamás pénzt követelt, miközben 37 éves társa, B. Krisztián többször fejbe rúgta. A cselekménybe N. Károlyné is bekapcsolódott. A támadók végül mindenféle kezükbe kerülő dologgal – így üveg- és porcelántárgyakkal, székkel – ütötték a férfi fejét, sőt még egy mikrohullámú sütőt is hozzávágtak, majd ráborítottak egy asztalt.

A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Ezután az elkövetők az általuk a házból összeszedett értéktárgyakkal és élelmiszerrel eltávoztak. Az áldozat holttestét négy nappal később találták meg.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítja a nőt és a két férfit. A Pest Megyei Főügyészség szökés és bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezte a letartóztatásukat.