Lebukott a nők irányította, Pest megyei bűnbanda

//Tóth Gábor
Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Cukorral és étolajjal kereskedett az a Pest megyében működő bűnszervezet, amit a napokban az EUROPOL, az EUROJUST, valamint a szlovák és cseh hatóságok támogatásával számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A négy nő által szervezett és irányított cégháló a közösségi áfaszabályok kijátszásával csaknem egymilliárd forint adót csalt el.

A bűnszervezet cégei különböző élelmiszeripari termékeket, jellemzően cukrot és étolajat szereztek be az Európai Unióból, a továbbértékesítéskor felmerülő áfát azonban nem fizették meg. Az importárut így jóval olcsóbban, a piaci ár alatt adták tovább, komoly hátrányba hozva ezzel tisztességes versenytársaikat. A közösségi beszerzés utáni áfafizetés kikerülésével a gyanú szerint majdnem egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek, áll a NAV szerkesztőségünknek küldött közleményében.

A nagyszabású nemzetközi akcióban a pénzügyi nyomozók itthon húsz helyszínen tartottak kutatásokat, és ezen felül külföldön is lecsaptak 7 helyszínen.

A pénzügyi nyomozók összesen hat személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. Egyikük otthonában a lefoglalt bizonyítékok mellett kész állatkert fogadta a NAV munkatársait. Több mint negyven kígyó, leguánok, gekkók, teknősök, madárpókok és tengerimalacok nehezítették a kutatást.

A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a Pécsi Járásbíróság egy gyanúsított letartóztatását rendelte el. A szervezet irányítói akár húsz évet is kaphatnak.

 

(nav)