Csepel polgármestere kiáll az atlétikai világbajnokság mellett

//Berényi Attila
csepel-stadion_forras_KKBK-Kiemelt-Kormányzati-Beruházások-Központja-Nonprofit-Zrt

Látványterv, forrás: © KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

A kerületvezető és a helyi sportegyesületek együttesen közölték, hogy ők nagyon szeretnék, ha a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságot náluk rendeznék, ahogyan az az eredeti tervekben szerepel. Persze ez egy újabb stadion építésével járna.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) XXI. kerületi polgármester csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, amelyen hangsúlyozta, Csepel számára ez nemcsak egy sportberuházás, hanem régóta szükséges városfejlesztés. A politikus közölte: a IX. kerületi atlétikai központ mellett 72 hektár új közparkot is létrehoznának, amelyből közel 60 hektár Csepelen valósulna meg, és több mint 40 ezer új fát is kapna Észak-Csepel. Emellett három új biciklis és gyalogos híd is épülne a Duna-ágak felett.

A polgármester az MTI-nek elmondta azt is: a csepeli HÉV felújítása 2020. júniusában kezdődhet, de a vb-rendezés miatt prioritást élvező fejlesztés elmarad, ha nem lesz Budapesten vb. A városvezető hozzátette: hétfő délutánra rendkívüli képviselőtestületi ülést hívott össze, ahol a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának munkatársai részletesen beszámolnak majd a tervezett fejlesztésekről.

A beruházást az előző főpolgármester támogatta, Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester viszont nem ragaszkodik a gigantikus stadion megépítéséhez. A politikus korábban azt mondta, hogy november végégig eldől a beruházás sorsa. A VB helyszínnek szánt stadion ára, becslések szerint 150 és 190 milliárd forint között lesz.

 

(via: atv – mfor)