Mézes reggeli vár ma nagyon sok gyereket

//Tóth Gábor
Mézes reggeli, forrás: pixabay / Estelle Heitz
Aranysárga, édes és nagyon egészséges. Ez bizony a méz, amelyet a gyerekek jó, ha megismernek. Az Országos Méhészeti Egyesület az Agrártárcával karöltve 2014 óta, minden ősszel megszervezi a Mézes reggelit. Ez pedig pont ma van.

Az akcióra jelentkező oktatási intézmények, azaz ovik és sulik ma méhészeket látnak vendégül. A szakemberek érdekesen és játékosan mesélik el a méhészkedés csínja-bínját. Természetesen a gyerekek mézet is kóstolhatnak, ráadásul többfélét, hiszen igyekeznek bemutatni az akác-, a hárs-, a repcemézet, vagy a vegyes virágmézet. A nyalánksághoz kenyeret, kalácsot kapnak a kicsik, nomeg színezőt és ismertetőket.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Pest megyei Tanácsadója, Jandácsik Attila szerkesztőségünknek elmondta, hogy Pest megyében nagyjából 110 ovi és suli vesz részt az akcióban, és körülbelül 20 ezer gyermekkel ismertetik meg a mézet. Úgy tudjuk, hogy az akcióban az idén sajnos nem vesznek részt Haraszti intézmények.

De hogy az itt élő gyerekek se maradjanak élmény nélkül, íme egy tréfás rajzfilm. Ebből kiderül, miként dolgoznak a méhek, mi az a kaptár, miért öltöznek be a méhészek, és hány féle munkát végeznek el a méhecskék.

 

(omme.hu – dho)