Az elképzelések szerint például az építésügyben is változás lehet, persze ha elfogadják a módosítás tervezeteket. Ennek értelmébe márciustól kizárólag a kormányhivatal járhat el ilyen ügyekben, a polgármesteri hivatalok már nem.
A területi közigazgatásban megszűnik a kétfokú ügyintézés, egyfokú döntések lesznek, amelyek után a bíróságon lehet majd fellebbezni.
Ezen kívül egységesítik a járási hivatali rendszert. Megszűnhetnek az úgynevezett megyeközpontú járások, a helyi ügyekben a járáshoz lehet majd fordulni, a megyei ügyekben pedig a megyei kormányhivatalhoz.
A tervek szerint
- az erkölcsi bizonyítványt kormányablakon keresztül is lehet majd igényelni,
- a jövőben csak egy alkalommal, a nyugdíjba vonulás előtt három évvel lesz adategyeztetés,
- tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelőknek, ha a gyerek állapota „végleges”, akkor a 18. életévéig nem kell új igazolást benyújtani a családi pótlék igényléséhez,
- megszűnik a megváltozott munkaképességűek esetében az évenkénti felülvizsgálat abban az esetben, ha az egészségkárosodás jelentős, és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes emberről van szó,
- a közgyógyellátás az alanyi jogon jogosultak esetén kettőről négy évre, a normatív alapon jogosultak ellátása egyről két évre emelkedik.
Ezen kívül egyszerűsödhet az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályozás is. A jövőben csak a NAV-nál kell majd bejelenteni a vállalkozást, a párhuzamos nyilvántartásokat megszüntetik, meg fog szűnni a vállalkozás megkezdését követő 30 napos ellenőrzési kötelezettség is.
(via: mti)