Interaktív kamion mutatja be az atomerőmű fejlesztést Dunaharasztin

//Berényi Attila
forrás: Paks II. Zrt.
A Paks II. beruházással kapcsolatban nagyon sokféle vélemény fogalmazódik meg. Sokan támogatják, mondván az atomerőművek segítik a karbonsemleges energiatermelést. Mások viszont az atomenergia békés célú felhasználásának veszélyeit emelik ki. Bárhogyan is vélekedik erről a fejlesztésről, érdemes még több információt szerezni.

Pont erre a tájékoztatásra találták ki azt a speciális kamiont, amely 2009 óta járja az országot és nálunk a Sportcsarnok parkolójában áll majd meg, 2019 november 11-én.

Tolna megyében, a Duna melletti Pakson jelenleg egy 4 blokkból álló atomerőmű üzemel. Emellé építenek fel a tervek szerint két új blokkot. A finanszírozást orosz hitelből oldják majd meg.

A hivatalos indoklás szerint azért van szükség a bővítésre, mert az összesen 2000 MW-os teljesítményű, jelenleg működő négy darab paksi blokkot 2032 és 2037 között le kell majd állítani, hiszen addigra lejár a már meghosszabbított üzemidejük is. Az új két egység 2400 MW-os teljesítményre lesz képes, azaz ki tudja váltani a régieket.

Az interaktív tájékoztató kamion egy guruló bemutatóterem, amelyen látványos eszközök segítségével lehet megismerkedni az atomenergiával. A kiállítás az országot járva házhoz viszi az információt a nukleáris energia hazánkban betöltött szerepéről, a paksi atomerőműről, illetve az új blokkokkal kapcsolatos munkákról. A kiállítást fotók és kisfilmek színesítik, többek között a legmodernebb technológiát felvonultató VVER-1200-as blokktípusról, de virtuális sétát is tehet egy, a Paksra tervezetthez hasonló atomerőműben.

A Paks II. interaktív mozgó kiállítása november 11-tól 13-ig, 8-12.30 és 13-17 óra között a Városi Sportcsarnok parkolójában tekinthető meg egyénileg és csoportosan. (2330 Dunaharaszti, Napsugár u. 2.)

 

(via: Paks2.hu)