Szokás szerint kezdjünk a dunaharaszti programokkal. Szombaton, 11 órától a kisgyermekeket várja a József Attila Művelődési Házban a Boribon autózik című bábjáték.
Ugyancsak a József Attila Művelődési Ház lesz a helyszíne, de már vasárnap a Baktay Ervin Gimnázium jótékonysági előadásának.
Vecsésen Mesefesztivált szerveznek Bálint Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából.
Dunakeszin Veteránjármű és retro találkozó lesz, repülőnappal.
Pátyon Pincenapokkal várják a látgatókat. Rengeteg koncert, előadás látnivaló vár itt önre, természetesen kóstolókkal. A részletes programot ide kattitva érheti el.
Gödöllőn a Királyi Kastélyban Koronázási hétvége lesz. Ferenc József és Erzsébet királyné koronázására emlékeznek ezekben a napokban, valóban színes programokkal. A hétvége programjai ide kattintva érhetőek el.
A végére maradt, de talán ez a leglényegesebb program: most van a 93. Ünnepi Könyvhét Budapesten. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén is szabadtéren mutatja be a kortárs magyar irodalom remekeit. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 9-12. között vár Önre a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. Részletes programok itt.



















































































