Az immár háromszoros bajnok Németh János Temerin, Farkaslaka, Kunadacs és Szilvásvárad lovasát győzte le a Hősök terén kialakított különleges versenypályán.
A 2022 leggyorsabb lovasa címet elnyerő tolna megyei versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Galaxy nevű lova hátára győzelmi takarót terítettek.
A kishuszár vágtán a döntőben Harsányi Viktória, Békéscsaba lovasa aratott győzelmet Kassim nevű lován Békés, Vác és Szilvásvárad lovasa előtt. A dunaharaszti Galgovics Réka Oscar nevű lovával az előfutam 5. helyét szerezte meg.
A Kincsem plusz fogatvágta döntőjében négyen álltak rajthoz, az első helyezést Tieger Endre és ifjabb Tieger Endre párosa ért el a Dombóvár Sütvényi ménes színeiben.
Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese Szerbia lovasa, a vajdasági Ördög Alen lett. Másodikként Szlovénia, harmadikként Magyarország lovasa, Farkas Dorottya ért célba. A negyedik helyen Ausztria, míg ötödik helyen az Egyesült Királyság versenyzője végzett.
A lovasok a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal álltak rajthoz.
A jótékonysági sztárfutamon ebben az évben Széchenyi Krisztián, Krajnik-Balogh Gábor, Bács Péter, Sipos Imre és Barabás Kiss Zoltán szállt versenybe, a győztes Sipos Imre színész lett. A Dunaharasztin élő Krajnik-Balogh Gábor, Tündér Szépén lovagolva a 4. helyet szerezte meg.
A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 60 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokban.
A jubileumi eseményt hagyományos történelmi lovasfelvonulás, 1848-as csatajelenet és a Győri Ördöglovasok jubileumi bemutatója is színesítette. Az évforduló alkalmából a Nemzeti Vágta idei programjai a 15-ös szám köré szerveződtek: az esemény egyik leglátványosabb eleme volt 150 gyerek lovas felvonulása, áll az MTI összefoglalójában.


















































































