Indul a Nemzeti Vágta – dunaharaszti versenyző is ott van a rajtnál

//Berényi Attila
Galgovits Réka képviseli ismét Dunaharasztit a Nemzeti Vágtán. fotó: Juhász Tiborné Zsóka
A versenyzők eskütételével majd a Kishuszár, a Fogat- és a Nemzeti Vágta előfutamaival kezdődik ma a 15. Nemzeti Vágta Budapesten a Hősök a terén. Mi Galgovics Rékáért izgulhatunk, aki a Kishuszárok között indul.

Az idén 15 éves lovas versenysorozatot szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén kialakított pályán, emlékeztet az MTI. A szombati program az Kishuszár vágta után előfutamokat követően történelmi lovasgálával, kocsitoló versennyel folytatódik, este a különleges szilvásváradi méneshajtást követheti figyelemmel a közönség.

A Kishuszár Vágta szombaton 12.30 és 15.20 között zajlik. Dunaharasztit Galgovics Réka képviselte, aki az első előfutamban indult. Az időközben lezajlott előfutamon Réka Oscar nevű lovával az 5. helyet szerezte meg.

Újra lesz dunaharaszti versenyző a Nemzeti Vágtán

Vasárnap tartják a további versenyeket, a középfutamokat, valamint a nemzetközi futam és a Nemzeti Vágta döntőjét. A nemzetközi futamon idén 12 ország versenyzője áll rajthoz.

A jubileumi évforduló alkalmából a Nemzeti Vágta idei programjai a 15-ös szám köré szerveződnek: az esemény egyik leglátványosabb eleme lesz a 150 gyerek felvonulása póniháton.

Ezen kívül hagyományos történelmi lovasfelvonulással, 1848-as csatajelenetekkel és a Győri Ördöglovasok jubileumi bemutatójával is készülnek a szervezők.

A döntő futamokat vasárnap délután a Duna csatorna élőben közvetíti. A Nemzeti Vágta részletes programja és további információk a www.vagta.hu oldalon olvashatók.

A futamokat élőben ide kattintva követheti élőben.

(MTI, dho)