Engyel Zsolt: Sohasem késő elkezdeni!

//Berényi Attila
engyel-zsolt05-interju_dho_20220125

Engyel Zsolt. fotó: dho

A január az újévi fogadalmak hónapja. Ekkor kezd bele a többség – nagy hévvel –, hogy megvalósítsa mindazt, amit az óév utolsó napján megígért önmagának. De jön a szürke február, amikor lassacskán alább is hagy a lendület. A konditermekben, sportpályákon év elején mindig sokan vannak, aztán visszaáll a megszokott létszám. De a profik, az edzők tudják, hogyan kell elkezdeni, és aztán folytatni. Éppen ezért kérdeztem Engyel Zsoltot, aki a Mannheim Squash Club tapasztalt szakembere, személyi edzője.

dho: Az edző mit mond – kinek kell sportolnia?

Engyel Zsolt: Bárkinek érdemes, aki úgy gondolja, hogy változtatna a jelenlegi életvitelén. Fogyni, formálódni szeretne, vagy izomtömeget növelne. Ez teljesen független korosztálytól, nemtől. A testépítés nem egy veszélyes sportág, persze nyilván nem szabad túlzásba esni. De ez érvényes az összes sportágra, a futástól az úszásig.

dho: Teljesen nulláról hogyan kezdjünk el sportolni?

E. Zs.: Ha konditermi edzésről van szó, akkor nem árt keresni egy személyi edzőt, aki csak vele foglalkozik, illetve csoportos órákra jelentkeznék be. A szakember meg tudja mutatni, tanítani azt, hogy miként kell egy-egy gyakorlatot helyesen elvégezni, az első ránézésre bonyolult gépeket hogyan kell használni. Alapvetően nincs nagy különbség aközött, aki még sohasem sportolt, vagy aki 10-15 éve hagyta abba.

dho: Érdemes előtte felkeresni egy orvost?

E. Zs.: Szoktam javasolni ezt a vendégeimnek. Főleg akkor, ha korábban volt olyan sérülés, ízületi fájdalom, ami hátráltathatja, befolyásolhatja az edzés tervezését. Jót tesz, ha egy orvos szakvéleményt mond arról, hogy mire kell odafigyelni, vagy engedélyezi a mozgást.

Engyel Zsolt. fotó: dho

dho: Sokakat az tart vissza egy konditerem felkeresésétől, hogy mit fognak  gondolni az ott gyúró nagydarab férfiak és a modellalkatú nők.

E. Zs.: Lehet, hogy a 80-as években még kétajtós szekrény méretű férfiak voltak a konditermekben, mára azonban a világ megváltozott, és elmozdult ez a sporfajta is egy egészséges, mértéktartó nézet felé. Nem kell ezzel foglalkozni. Akik már régóta edzenek, mind tisztelik azt, aki úgy dönt, hogy belevág. Mert ők is végigjárták ezt az utat, tudják, mivel jár egy életmódváltás, és elismerik azt, aki tesz valamit a saját egészségéért.

dho: Hogyan lehet fenntartani a motivációt? Azaz hogyan lehet elkerülni azt, hogy pár hét edzés után ne maradjon otthon, aki az év elején belevágott az edzésbe?

E. Zs.: A legfontosabb, hogy tűzzünk ki magunk elé kisebb célokat. Ha ezeket teljesítettük, az jó érzést és lendületet ad a folytatáshoz. Például ha valaki úgy dönt, hogy futópadon fog kardiózni, indulásként vállaljon be 10 percet. A rákövetkező héten már legyen 12 perc, és így tovább. Ennek segítségével hétről hétre sikerként élheti meg az edzést.

Engyel Zsolt. fotó: dho

dho: Mi van akkor, amikor az edzések után bizony itt vagy ott fáj?

E. Zs.: Ha izomlázról van szó, akkor az teljesen természetes. De ezt meg lehet szokni, sőt szükséges is, hiszen egyfajta visszajelzés arról, hogy rendesen dolgoztunk az edzésen. Ha azonban az ízületekkel van gond, akkor ismét fel kell keresni az orvost.

dho: Hogyan győzhető le a nagy mumus, a lustaság? Hiszen pár nap edzés után azért olyan jólesne otthon maradni, és a kanapén heverészni.

E. Zs.: Az idő ezt is megoldja. Egyszer olvastam egy statisztikát, amely szerint nagyjából 3–8 hónap az az időszak, ami alatt beépül a mindennapokba a sport. Tehát nem lesz erőfeszítés elmenni edzeni, hanem az alap napirend része lesz, úgy, mint a reggeli fogmosás, felöltözés, reggelizés. Elkezdeni nehéz, ez valóban így van. Ezen az edző sem tud nagy mértékben változtatni, hiszen kell a hosszú távú elhatározás, hogy máshogy étkezz, mint eddig, máshogy mozogj – azaz megváltozzon az életmód.

dho: Dunaharaszti sportos város?

E. Zs.: Én úgy gondolom, hogy igen. Sokakat látok futni a szabadban, a Sportszigeten is folyton edzenek az emberek, de itt a teremben is sokan fordulnak meg minden nap. A fiúk és a lányok is egyformán kiveszik a részüket a sportból, sőt a korosztály sem kifejezetten beszűkült.

Engyel Zsolt. fotó: dho

dho: Rá lehet kattanni túlságosan a sportra?

E. Zs.: Igen, létezik ilyen. Van több olyan vendégem is, akit vissza kell fogni. Ez egyébként pozitív, mert az a könnyebb, ha valakit vissza kell fogni. A noszogatás a nehezebb. A túledzettség veszélyes, mert az visszaüt. Megállhat a fogyás, nem épül az izomzat. Arra kell odafigyelni, hogy a befektetett idő ne váljon feleslegessé. A hobbi testépítésre elegendő napi egy óra, aztán jöhet egy kis kardió.

dho: Mi a jó cél? Az, hogy egészséges legyek, vagy hogy bombán nézzek ki a strandon nyáron?

E. Zs.: Ez is egyénfüggő. Alapvetően az egészséges életmód híve vagyok, de azért nem árt, ha külsőleg is történik változás. Ha jól étkezik, eljön a terembe heti 3-4 alkalommal 1-1 órát sportolni, akkor nemcsak egészséges lesz, hanem nagy valószínűséggel izmosodni is fog. A kettő nagyjából együtt jár, kivéve, ha nem figyelünk oda az étrend betartására.

dho: Ha már itt tartunk, heti hány edzéssel érdemes kezdeni?

E. Zs.: Én azt szoktam ajánlani, hogy minimum két alkalommal jöjjön le a vendégem a terembe. Főleg, ha egész életében nem sportolt előtte, akkor nem is szabad többet az elején. A köztes időben pihenjen. És ez utóbbi nagyon fontos, sőt ugyanolyan fontos, mint az edzés. Aki már nagyon belejött az amatőr sportba, az se eddzen heti 5 alkalomnál többször. Kell időt hagyni a testnek a regenerálódásra.

Engyel Zsolt. fotó: dho

dho: Az előbb már említetted, hogy nagyon fontos a mozgás és a pihenés mellett a kaja.

E. Zs.: Igen, ebben az esetben a kalóriabevitel a legfontosabb. Van egy alapmennyiség, amelyet a napi életvitel mellett eléget az emberi szervezet. Ha a bevitt mennyiségnél a mozgással többet használ el, akkor bizony fogyni fog az illető. Az izomtömeg-növelésnél pont az ellenkezője van: ott ennél a mennyiségnél többet kell bevinni. Ilyenkor nem baj, ha feljön egy kis felesleg. Ezt persze nem pizzából kell megenni, hanem az egészséges ételekből lehet többet fogyasztani. Így több energiája lesz a szervezetnek, nagyobb súlyokat tud mozgatni, gyorsabban nő az izomzat. A kalória számolgatására pedig már nagyon jó telefonos applikációk vannak.

dho: Te szoktál bűnözni, vagy mindig csak a legegészségesebbet eszed?

E. Zs.: Természetesen én is csalok néha a diétában. Szerencsére nem vagyok túlzottan édesszájú, bár ezzel Gál Tímea lehet, hogy vitatkozna (Gál Tímea, cukrász, a dho „Vasárnapi süti” rovatának háziasszonya, Zsolt egyik vendége – a szerk.). Azért alkalmanként egy-egy pizza, hamburger előfordul „bűnözésképp”.

(dho)