Az NB I-ben játszó férfi csapat fiúk október 3-án játszotta le szezonbeli, hazai első mérkőzését. A részletek itt!
NB I. B Zöld Csoport, 2. forduló
Dunaharaszti MTK – Békési SzSK: 90-69
Ughy Albert, vezetőedző ekként értékelt: „… Mi nagyon idegesen kezdtünk, de ez talán az első hazai mérkőzés miatti izgalomnak tudható be. A második negyedtől a játékosaim felvették a zöld csoportos bajnokság ritmusát és miután megnyugodtunk, tudtuk játszani az előre eltervezett és az edzéseken gyakorolt játékainkat.”
Ugyanezen a napon játszott a Fiú Kadett csapat az alapszakaszban. A részletek itt!
Főtábla II. – „C” csoport 1. forduló
DMTK/A – MEAFC/A : 83 – 67
Törőcsik Marcell, vezetőedző értékelésében azt írta, hogy: „Mindig jó érzés győzelemmel kezdeni egy bajnoki szakaszt, főleg hazai pályán. Egy erős ellenfél ellen tudtunk diadalmaskodni.”
Az NBII-ben játszó csapat is kitett magáért. A részletek itt!
Közép B csoport 1. forduló
DMTK – Kandó FSC : 60 – 53
Az értékelés szerint pontatlan játékkal értékes győzelmet aratott a csapat.
Október 7-én lépett pályára a Férfi NB II-es csapat. A részletek itt!
Közép B Csoport
Monori SE – DMTK II. : 79 – 69
Törőcsik Marcell vezetőedző értékelése szerint: a gyakran szoros küzdelem után nem volt ideje a csapatnak „egy újabb feltámadásra, így sajnos vereséget szenvedtünk egy nagyon fizikális, kemény ütközetben. Van még hova fejlődnünk, de dolgoznunk kell a hibákon. Nagyot küzdöttek a srácok, megérdemlik az elismerést egytől-egyig!”
Október 10-én, azaz múlt vasárnap ismét pályára lépett az NBI-es férfi csapat. Ez a mérkőzés már nem sikerült jól. A részletek itt!
NB I. B Zöld Csoport, 3. forduló
DEAC U23 – DMTK : 85 – 71
Ughy Albert, vezetőedző értékelésében gratulált a Debrecennek, mert a játék minden területén jobbak voltak. Nem volt jó a védekezés és a támadások sem a várt szintet hozták.
Az utánpótláskorúak is kivették a részüket a hétvégén a küzdelmekből, megkezdték a bajnoki idényt. A részletek itt!
Gyermek Kupa 10. régió, D csoport
DMTK Leány – Repülő mókusok : 31-83
Százhalombattai KSE – DMTK Leány : 47-28
Óvári Fruzsina, vezetőedző értékelése szerint: két remek és tanulságos mérkőzést játszottak a lányok. Harcias védekezés mellett fény derült a hiányosságokra is.
10. régió, B csoport
DMTK Fiú – Herceghalmi Tigrisek : 34 – 53
BKG PRIMA AKADÉMIA U12/F – DMTK Fiú : 67 – 28
Debreceni Gergő, vezetőedző így értékelte a teljesítményt: két erősebb csapat ellen szenvedtek vereséget. Ennek ellenére hasznos mérkőzések voltak ezek, hiszen rámutattak számos olyan területre, ahol még lehet és kell is fejlődni.
Fiú Kadett Alapszakasz, Főtábla II. – ‘C’ csoport, 2. forduló
MAFC/A – DMTK/A : 50 – 65
Törőcsik Marcell, vezetőedző emlékeztetett, hogy lehengerlő harmadik negyedet mutattak be a fiúk. Minden idegenbeli siker nagy szó, főleg, ha egy akadémia otthonában érik el. Sok hiba van még a játékban, van min dolgozni.
Fiú Junior Alapszakasz, Főtábla II. – ‘D’ csoport, 1. forduló
DMTK – NKA Pécs/B : 69 – 95
Törőcsik Marcell, vezetőedző szerint csapat szinten még rengeteget kell fejlődni, de egyénileg voltak szép megmozdulások, villanások. Dolgozni kell tovább!