A Békéscsabai KK-t fogadta a DMTK hazai pályán a párharc második fordulójában. Az előző mérkőzést 16 pontos győzelemmel zárták a mieink idegenben. Most, a járvány időszaka után, először nézők előtt játszott dunaharaszti mérkőzésen is győzelmet arattak a mieink, teljesült a vágyott papírforma.
DMTK – Békéscsabai KK: 87 – 80
Ez azt jelenti, hogy csapatunk ott van a legjobb négy között, és a négyesdöntőben esélyes akár a bajnoki címre is. Ez pedig a feljutást jelentené a DMTK-nak.
Hajrá DMTK!