Két hét, rengeteg meccs – összefoglaló a DMTK kosarasairól

//Berényi Attila
Képünk illusztráció. forrás: freepik / Master1305
Az elmúlt 14 napban is rengeteget küzdöttek Dunaharaszti kosarasai.

Egy bosszantó vereséggel indult ez az időszak. 2021.02.15-én, hétfőn a Budapest Női A csoportos mérkőzésen küzdöttek a mieink. Az edzői értékelés szerint az első három negyed csapnivaló játéka után az utolsó negyedben talált magára a csapat.
Kiss Lenke KA – DMTK: 94 – 82

A felnőtt Pest megyei bajnokságban a férfi U20-as csapat a Pilis Basket együttesével küzdött meg. Az ellenfél rutinosabb játékosainak fölénye látszik a végeredményen is, derül ki az értékelőből.
DMTK U20 – Pilis Basket: 58 – 76

Az ellenfél klubja ugyanaz, ám összefoglalónk következő mérkőzése már a hölgyekről szól. Igazán idegőrlő utolsó pillanatokat hozott ez a mérkőzés, hiszen a legvégén sikerült megszerezni a győzelmet. Részletek itt.
Pilis Basket: DMTK 70-71

A Budapest, regionális férfi kiemelt bajnokságban a WSK Bikák csapatával küzdöttek meg a DMTK játékosai. Bár az edző értékelésében nagyobb arányú győzelmet várt játékosaitól, de a végeredmény nagyon szép lett.
DMTK – WSK Bikák: 80-53

Betegség tépázta meg az U11 B csapatot, így csak öten tudtak kiállni ellenfelükkel. Így is remekül küzdöttek a jövő reménységei. További részletek itt.
DMTK HARASZTI SASOK/B – BKG PRÍMA AKADÉMIA U 11 SZIGET: 32 – 72

KVSE U11 – DMTK HARASZTI SASOK/B: 43-25

2021. február 21.-én, vasárnap az U11-es A csapat a korosztályos bajnokságon vett részt. 8 fővel álltak ki, de a gyerekek nagyon koncentráltan játszottak, áll az edző összegzésében.
Első mérkőzés eredménye:
PILIS BASKET – DMTK HARASZTI SASOK U11/A: 45-19

Második mérkőzés eredménye:
BSC TELKI – DMTK HARASZTI SASOK U11/A: 55-57

A hónap utolsó hete egy szép győzelemmel indult.
DMTK – ELTE BEAC: 71-32

Összesen három U20-as korosztályos csapat indult el a bajnokságban, ezek egyike a DMTK. Bár a viadal sorozat elején vereséget szenvedtek a mieink, most vissza akartak vágni, sikerült is. További részletek itt.

U20, Pest megyei bajnokság
DMTK U20 – DUE-DSE Villámok: 97 – 58

A női felnőtt Pest megyei bajnokságban a lányok nagy arányú győzelmet arattak, írja Haris Róbert edző.
DMTK – Monor SE: 91-43

A fiúk is megmutatták tudásukat a férfi pest megyei bajnokságban, bizonyítva, hogy milyen jó erőben vannak. Összefoglaló itt.
Nagymaros – DMTK U20: 30-87

A regionális bajnokság fordulójában is fölényes győzelmet arattak a dunaharasztiak.
SOTE – DMTK: 50 – 105

A budapesti A csoportos bajnokságban (NB2) minden győzelmet értékelni kell, most a mezőny egyik kevésbé erős csapata ellen sikerült hozni a kötelezőt. A játékosok fölényesen nyerték a lapattanó-harcot és érvényesítették fizikális fölényüket, viszont támadásban még mindig van min javítani.
Pilis Basket – DMTK: 39 – 88

 

(DMTK Kosárlabda Szakosztály)