Lépésenként újraindult Dunaharaszti sportélete

//Tóth Gábor
dh-sportcsarnok-zartkapukmogott_20200602

Egyelőre szurkolók nélkül maradnak a játékosok. fotó: freepik / dho

Dunaharaszti Sportcsarnokába június 2-ától kezdődnek az edzések, közben a DMTK több szakosztálya munkához látott.

A Dunaharaszti Sportcsarnok közleménye szerint immár újra lehet edzéseket tartani az intézményben, ám zárt kapuk mögött. Ez azt jelenti, hogy csak a sportolók, sportvezetők, edzők, illetve a technikai személyzet léphet be az épületbe. Az egyéb feltételekről az edzők tájékoztatják a sportolókat.

A DMTK Kosárlabda Szakosztálya is újraindította edzéseit. Június 2-ától a Kőrösi Iskola tornatermében kezdődik újra a tréning. Erről itt olvashat. A csoportok beosztását, a részletes egészségügyi tájékoztatót, valamint az edzések látogatásához szükséges nyilatkozatot az edzők küldik meg a játékosoknak, vagy kiskorúak esetén a szülőknek.

A KisDunaTV híradása szerint a Dunaharaszti MTK focistái, a DMTK karate, a DMTK birkózó szakosztály sportolói és a DMTK asztaliteniszezői is edzenek már. Minden esetben szigorúan betartják a járványügyi előarásokat. Az evezősök hétvégén túrán vettek részt.