Baktay Ervin (1890–1963) Dunaharaszti híres szülötte, festőművész, művészettörténész, asztrológus, író, műfordító, orientalista. A köztudatban talán leginkább azzal él napjainkban, hogy ő fordította magyarra a Kámaszútrát. Azonban azt már kevesen tudják, hogy egyrészt a kelet és India megszállottja volt, de rajongott az amerikai kontinens őslakosaiért és kultúrájáért is. Sőt, saját indián törzset is alapított hazánkban, amelynek ő volt a vezetője, Heverő Bölény nagyfőnök néven. Ezt a tevékenységét az Amerikai Indián Szövetség 1937-ben elismerő oklevéllel jutalmazta. A mostani tárlat anyagát a 2020-ban elhunyt Lorencz József gyűjtötte és gondozta, és végakarata szerint a Néprajzi Múzeum tulajdona lett. Most szülővárosában, Dunaharasztin a Laffert Kúriában nyílik ebből az anyagból állandó kiállítás. A barokk kúria emeleti szintjén egy a modern múzeumtól elvárt tárlat várja a látogatókat: a tárgyakat nem csak kiállították, hanem élménnyé alakították, fényekkel, hangokkal. Többek között megtekinthetőek a magyar indián törzs ruhái, használati tárgyai, egy kenu vagy például az a tipi, amiben nyaranként a törzs tagjai éltek. De az író világot bejárt utazóládája, ágya és más érdekes tárgyai is ott lesznek a tárlaton. Sőt a látogató egy képzelt riportot is meghallgathat, amelyet Baktay Ervinnel készítettek. A tárlat látványtervezője Boros Viktória.
Megnyitó időpontja: 2025.08.31. (vasárnap) 16:00
Megnyitó helyszíne: Laffert Kúria 2330, Dunaharaszti, Fő út 172.
A megnyitó közösségi oldalon elérhető meghívóját ide kattintva találja. Az ingyenes eseményen szabadulószoba, kézműves foglalkozások és érdekes élmények várnak Önre.




















































































