Újabb lépés a haraszti 24 órás mentési pontért

//Berényi Attila
mentesi-pont-egyeztetes_dho_20250409-5

Egyeztetés a haraszti, 24 órás mentési pontról - Bathó János, az OMSZ Közép-magyarországi Regionális Mentőszervezet regionális igazgatóhelyettese (b) és dr. Szalay László Dunaharazsti Város polgármestere. fotó: dho

Tavaly február elején változott meg Pest Vármegyében és így Dunaharasztin is, az orvosi ügyeleti rendszer. A tapasztalat az, hogy a rendszer jól működik. Városunk azonban 24 órás mentési pontot szeretne kialakítani.

A háziorvosi rendelőknek otthont adó, alig pár éves épületet már eredetileg úgy terveztette meg Dunaharaszti, hogy abban helyet kapott az orvosi ügyelet. Ám a rendszer átalakítása után az erre szolgáló helyiségek kihasználatlanok lettek. Dr. Szalay László polgármester már korábban felvette a kapcsolatot az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ). A feltételek ugyanis adottak egy egész napos mentési pont kialakításához. Eddig azonban hiányzott az ehhez szükséges munkaerő, azaz a mentőorvos, ápoló és autóvezető. Most úgy tűnik, ezt is tudja biztosítani az OMSZ. Tehát a szervezet adja majd a mentőautót és a személyzetet, a város pedig a helyiséget és annak rezsijét állja. A Dunaharaszti egység egyébként szervezetileg a Szigetszentmiklósi-Ráckevei központhoz fog tartozni, de fizikailag itt állomásozik. Azonban, ha innen helyből indul a mentőautó, az jelentős időmegtakarítást jelent Dunaharaszti, Taksony vagy éppen Dunavarsány tekintetében.

A polgármester most személyesen a helyszínen is egyeztetett Bathó Jánossal, az OMSZ Közép-magyarországi Regionális Mentőszervezet regionális igazgatóhelyettesével a témában. A szakember szerkesztőségünknek elmondta, hogy a végleges döntés hamarosan megszületik a Dunaharaszti 24 órás mentési pont kialakításáról és beüzemeléséről.

(dho)