A Magyar utcai átkelő már olyan állapotban van, hogy azt át tudták adni a forgalomnak. Bár információink szerint voltak olyanok a hétvégén, akik egyszerűen odább tették a lezárást jelző terelőket és önkényesen kezdték használni az átkelőt. Ez a szakasz azonban csak most nyílt meg hivatalosan. Azt tudni kell, hogy nyilván még nem ez a teljesen végleges állapot, hiszen a vasútépítés még tart, így fognak még itt dolgozni a szakemberek.
Ezzel egyidőben lezárták a Határ úti átkelőt a forgalom előtt a kivitelezők. Úgy tudjuk, hogy önkormányzatot a lezárás tényéről nem értesítették, csak a megtörténtéről kapott információt, először a lakosságtól a város. Az információ ilyen megcsúszása, vagy elmaradása általános probléma a BUBE-projekt alatt.
A Határ úton a lezárást jelző tábla sem jó helyen állt egy darabig, így most azt jobb helyre telepítik át.
Közben épül az az ideiglenes átkelő, amelyet a Temető utcai munkálatok ideje alatt használhat majd a forgalom.
A lezárásokról további részletes információhoz juthat a Haraszti Aktuális szeptemberi számából.