A Dunaharasztin élő sváb közösség több civil szervezetet működtet, amelyek ének és tánccsoportokat hoztak létre. Az idén 100 éves épületében működő tájház viszont nem alkalmas arra, hogy a próbákat, nagyobb rendezvényeket itt rendezzék meg.
Idén 100 éves a Dunaharaszti Német Nemzetiségi Tájház épülete
Hosszú évek óta tervben volt egy Közösségi ház, amely ezeket a funkciókat betölti. A Dunaharaszti Német Nemzetiségi Önkormányzat nemrégiben vásárolt meg egy régi, erősen felújítandó épületet, amely a Laffert Kúria közelében van. Most pedig arra nyílik lehetőség, hogy a nemzetiség, Dunaharaszti Város Önkormányzata és a Miniszterelnökség egyházi- és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságának támogatásával meginduljon a munka.
A kedden (2024.06.06.) rendezett eseményen bemutatott látványtervekből kiderült, hogy a már álló, régi épület a kóruspróbák színtere lesz, ehhez húznak hozzá egy hosszú épületet, amely alkalmas lesz egyrészt a fellépő ruhák tárolására, de egy nagy próbatermet is kialakítanak. Itt a táncosok dolgozhatnak majd. Sőt a nyitható falaknak köszönhetően a fedett teraszon is lehet próbálni, sőt ez akár színpadként is funkcionálhat majd. A közösségi ház természetesen konyhával és szociális helyiségekkel is rendelkezik majd.
A projektet ismertető tájékoztatón, ahol megjelent Maruzsa Zoltán köznevelését felelős államtitkár, Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi- és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára támogatásáról biztosította a haraszti svábságot a terv megvalósításában. Kiemelte, hogy a közösségnek nagy szüksége van erre az épületre.
Dr. Szalay László Dunaharaszti polgármestere köszönetet mondott az összefogásért és az állami segítségért. Kiemelte, hogy a város önkormányzatának kiemelten fontosak a nemzetiségek, a civil élet és a kultúra.
Gerber Ferenc a Dunaharaszti Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a közösség nagy várakozással tekint a fejlesztés elé, az építkezés nemsokára megindul.