Győrfi Pál: az orvosi ügyeleti rendszer finomhangolása zajlik

//Berényi Attila
Győrfi Pál (j), az OMSZ szóvivőjének lakossági fóruma Dunaharasztin. Az este moderátora Berényi Attila (b) a dho szerkesztője volt. fotó: dho
Az orvosi ügyeleti rendszer február elsején bekövetkezett változásáról, az első hét tapasztalatairól szólt az a lakossági fórum, amelyet Dunaharasztin szerveztek.

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője dr. Szalay László, Dunaharaszti Város polgármesterének meghívására tartott tájékoztatót a József Attila Művelődési Házban. Összességében sokan voltak a fórumon, akik pedig eljöttek, informatív és bőséges tájékoztatást kaphattak az új ügyeleti rendszerről, és feltehették kérdéseiket is.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivőjének lakossági fóruma Dunaharasztin, fotó: dho

A szóvivő kiemelte, hogy egy éve zajlik az ügyeleti rendszer átalakítása az országban. Pest vármegye az utolsó előtti körben esett át ezen. A Mentőszolgálat tapasztalata az, hogy mindenhol félelem övezte ezt, de mára az ott élők látják, jól működik. Hamarosan Budapesten lesz a sor.

Az ügyeleti rendszer működéséről korábban mi is részletes cikket közöltünk, ezt alább érheti el.

Életbe lépett az új, orvosi ügyeleti rendszer

A fórumon kérdésre válaszolva Győrfi Pál szóvivő elmondta, hogy Pest vármegyében egy műszakban 7 személy látja el a 1830-as telefonos ügyeleti pozícióját. Hangsúlyozta, hogy az első hétvége tapasztalatai mutattak problémákat. A vármegyében 935 beteget láttak el az orvosok, köztük 361-en gyermekek voltak. 19  esetben volt elég a telefonos segítségnyújtás, 800 beteg az ügyeleti pontokat kereste fel. 105 beteget otthonában láttak el. Szigetszentmiklóson 55 betegnek nyújtottak segítséget az első hétvégén.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivőjének lakossági fóruma Dunaharasztin, fotó: dho

Győrfi Pál reagált arra a dunaharaszti panaszra, amely a Dunaharaszti Város nevű facebook csoportban jelent meg. E szerint a posztoló hölgy, édesanyja hirtelen megbetegedése miatt hívta fel a 1830-at, ott 27 perc 26 másodpercig az automatát kellett hallgatnia, majd a vonal megszakadt. A szóvivő jelezte, hogy most is tart az első tapasztalatok kiértékelése, és úgy alakítják a rendszert, hogy ilyen ne fordulhasson elő. A vonalak terhelése ingadozó, volt olyan, amikor egyszerre 30-an várakoztak. És előfordult, hogy többen csak tesztelték a rendszert, ám ezzel feltartották a telefonos ügyeletet.

Dr. Szalay László polgármester kérdésére válaszolva Győrfi kiemelte, hogy nincs kőbe vésve a rendszer, a finomhangolás most is tart. Ha tehát azt tapasztalják a szakemberek, hogy a legközelebbi, szigetszentmiklósi ügyelet rendszeresen túlterhelt, akkor megnézik, hogy milyen bővítési, változtatási lehetőség van, akár Dunaharaszti ügyeletének újraélesztésével.

Lehetőség az is, hogy városunkban 24 órás mentésipont, vagy mentőállomás épüljön ki.

Baj esetén továbbra is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a fővárosi ügyeletes kórházakat igénybe vegyék az emberek. Ám ebben az esetben fontos megjegyezni, hogy ezekben az intézményekben rangsorolják a betegeket az eset súlyosságának figyelembevételével, ez az úgynevezett triázs rendszer. Azaz előfordulhat, hogy egy egyszerűbb problémával nagyon sokat kell várakozni, mert a súlyosakat előre veszik. Ha átalakul a fővárosi ügyeleti ellátás, akkor az ottani ügyeleti pontokat is fel lehet majd keresni, akár Dunaharasztiról. Ezeket leginkább sürgősségi kórházak mellé telepítik majd.

A szóvivő kiemelte, hogy életveszélyes és súlyos esetekben továbbra is a 112-es segélyhívót kell hívni. Az enyhébb esetekben lehet tárcsázni a 1830-at. Itt arra is van lehetőség, hogy orvossal telefonon konzultáljon a beteg, és ha kell a doktor a felhőn keresztül receptet is fel tud írni. A gyermekek esetében is bármely ügyeleti pont felkereshető, de három kiemelt (a ceglédi, az érdi és a váci) ügyeleti pont kifejezetten erre lett kijelölve.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivőjének lakossági fóruma Dunaharasztin, fotó: dho

Emlékeztetett, hogy természetesen van lehetősége az önkormányzatoknak arra, hogy úgynevezett magánfinanszírozású ügyeleteket fenntartsanak, de ennek plusz költségét elő kell teremteni, és az állami rendszeren kívül működő intézményekről van szó.

Az új rendszerbe továbbra is várják az orvosok jelentkezését, a szóvivő állítása szerint az itt dolgozók jó fizetést kapnak. Lényeges az is, hogy az új ügyeleti pontok a korábbiaknál jobban felszereltek.

(dho)