Már üzemel a „Gyere be!” Ház!

//Tóth Gábor
Gyerekek és felnőttek a "Gyere be!" Ház megnyitóján. fotó: dho
Megnyitotta kapuit Dunaharaszti új, fiataloknak szánt közösségi tere, a „Gyere be!” Ház. Az intézmény létrehozása egy átgondolt koncepció része.

A korábban a Dunaharaszti Területi Gondozási Központhoz tartozó épület egykor időseket szolgált, mostantól viszont a fiatalokat és a szülőket várja. Régóta tervezte egy ilyen lehetőség megteremtését a város, mondta el megnyitójában dr. Szalay László polgármester. Sőt, itt nem is állnak meg, mert a Duna parton, a régi Autótechnika épületében egy ifjúsági centrumot szeretne kialakítani Dunaharaszti vezetése.

„A Gyere be Ház a második olyan intézmény, amely kifejezetten a fiatalok igényeit szolgálja ki, az első ebben a sorban a Bezerédi-sportpark volt.”

Hamar János, a ház szakmai programjának felelőse kiemelte, hogy komoly programokkal is készülnek a fiataloknak szánt játékok, szórakozási lehetőségeken kívül. Úgynevezett kompetencia szemináriumot és ventiláló csoportokat hoznak majd létre. A dunaharaszti intézmény megalapításáról az addigtológiai konzulens elmondta, hogy:

„Ez a gyorsaság és ez a tetterő, lelkesedés egyedülálló Magyarországon.”

Az addigtológiai konzulens kifejtette, hogy most lehetőség van itt a városban valami nagy dolgot csinálni. A legközelebb 2023. április 21-én, pénteken lesz rendezvény az új intézményben. 15.30-tól szülőket várnak majd az épületbe a szakemberek, hogy megválaszolják a felmerülő kérdéseket.

(dho)