Hamarosan érkeznek a helyi adókról szóló értesítők

//Tóth Gábor
helyi-adoemeles-befagyasztasa_dho_20211126

A helyi adók beszedésére szolgáló csekk és boríték Dunaharasztin. fotó: dho

Utoljára 2017-ben volt helyi adóemelés Dunaharasztin. Ebben az évben azonban magasabb közterhekkel kell számolni Dunaharasztin.

Ahogyan korábban már beszámoltuk róla, az idén városunkban megemelkedik a legtöbbeket érintő kommunális adó mértéke is. A közteher szintjének megállapításánál figyelembe vették a környező települések gyakorlatát is.

Közmeghallgatás Dunaharasztin – 2023

A dunaharaszti.hu oldalon megjelent közlemény szerint a helyi adókat továbbra is két részletben lehet befizetni. Az első felét 2023. március 15-ig kell leróni, míg a második részletet 2023. szeptember 15-ig kell kifizetni csekken vagy utalással. Természetesen be lehet fizetni a két tételt egyszerre is. Az Adócsoport fogja postázni a határozatot, majd az adóértesítőt a két darab QR kóddal ellátott csekkel február végén, március elején.

(dunaharaszti.hu)