A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló rendelet. A kiadott rendelkezés szerint a 2022. évben végződő adóévben a helyi adó és települési adó mértéke nem lehet magasabb, mint amit az önkormányzatok 2020 december 2.-án alkalmaztak.
Dunaharaszti képviselő-testülete 2021. október 26-i ülésén határozott a helyi adók emeléséről. Az erről szóló helyi rendeletet valószínűleg a jövő hétfői testületi ülésen vissza is vonja majd a képviselő-testület, hiszen a fentieket figyelembe véve az abban foglaltakat nem lehet alkalmazni. Így Önnek a korábban megállapított adókat kell majd fizetni a jövő esztendőben is. Eredetileg a legnagyobb mértékben a magánszemélyek kommunális adója emelkedett volna városunkban. Ezt a közterhet 12.000 forint/év szintre emelte volna a város, ehelyett ez marad évi 3.000 – 5.000 forint között.
A rendelkezés miatt összességében több mint százmillió forintos bevételtől esik el a város.
Közben a jövő évi országos adócsomagban is szerepel az a rendelkezés, amely szerint jövőre is megfelezik az iparűzési adót, amely összességében 150 milliárd forintot von el a településektől. A kisebb önkormányzatok az indén kaptak kompenzációt, de azt is két részletben. Feltehetően ez jövőre is így lesz.