Perre ment Dunaharaszti a kavicsbánya bővítés miatt

//Berényi Attila
kavicsbanya_freepik_GutaPer_20210819

Képünk illusztráció! forrás: freepik / GutaPer

Egy már meglévő kavicsbánya tervezett bővítése miatt kezdeményezett Dunaharaszti önkormányzata közigazgatási pert. Közben egy másik bányaügy miatt is várható egy hasonló eljárás.

A Duna-Dráva Cement Kft. az úgynevezett „Dunaharaszti IV. – kavics, homok” védnevű bánya művelésére kiadott környezetvédelmi engedély módosítása iránti kérelemmel fordult a Pest Megyei Kormányhivatal illetékes főosztályához. Ebben azt kérték, hogy a korábban engedélyezett közel 45 hektáros bányaterületüket 129 (!) hektárra, azaz közel háromszorosára növelhessék. A Pest Megyei Kormányhivatal kiadta a környezetvédelmi engedélyt, holott Dunaharaszti Önkormányzata szakértők által készített vízgazdálkodási szakvéleménnyel alátámasztva ellenezte ezt, derül ki abból a közleményből, amelyet dr. Szalay László tett közzé a város hivatalos oldalán. A városvezetés élt jogorvoslati lehetőségével és közigazgatási pert kezdeményezett. Ebben felperesként Dunaharaszti Város Önkormányzata és a Dunaharaszti Környezetbarátok Egyesülete, alperesként pedig a Pest Megyei Kormányhivatal szerepel.

A polgármester közleményében hangsúlyozza, hogy ez a fajta bányászati tevékenység súlyos hatással van a talajvízre, ezen keresztül pedig a termőföldekre. Ugyanis a bányászat után hátramaradó tavak az oda szivárgó talajvízből keletkeznek, ez a víz pedig folyamatosan párolog, így folyamatosan érzéktelenítik el Dunaharaszti termőföldjeit. Ennek modellezését, számításait a város szerint nem megfelelő körültekintéssel végezte el a hatóság. A városvezető hangsúlyozta, hogy a tervezett bővítés nincs összhangban a Helyi Építési Szabályzattal sem.

„Különös tekintettel a Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2017. (III. 1.) számú rendeletünk azon bekezdésére gondolva, mely szerint a Duna-Tisza-csatorna medrének partvonalától számított 50-50 méteren belül bányászati tevékenységet folytatni nem lehet, a védősávban meddő, illetve humusz depókat létesítése nem megengedhető.”

Közben a város, a polgármester beszámolója szerint értesítést kapott arról is, hogy megindították az eljárást egy másik ügyben: a Nagy-Kavicsüzem Kft. kérelmére egy 107 hektár nagyságú homok- és kavicsbánya megnyitására, ahol 20 éven keresztül akár évi 1 millió m3 haszonanyag kitermelésére készülnek. Dunaharaszti szerint azonban ez a kérelem „még több sebből vérzik, mint az előző”, így a város a környezetvédelmi engedély iránti kérelem elutasítását kérte a kormányhivataltól. Ha az itteni érveket nem fogadják el, akkor ez ügyben is pert kezdeményez az Önkormányzat.

dr. Szalay László teljes közleményét ide kattintva olvashatja el.

(dunaharaszti.hu)