Marad az eddigi szolgáltató a közétkeztetésben

//Berényi Attila
kozetkeztetes_menza_pixabay_Hans_Braxmeier_20210728

Képünk illusztráció. forrás: pixabay / Hans Braxmeier

Közbeszerzési eljárásban kereste Dunaharaszti a város közétkeztetési ellátását biztosító céget, kihirdették az eredményt.

Már jó ideje a Prizma-Junior Közétkeztetési Zrt. készíti el a gyerekeknek és a közétkeztetést igénybe vevőknek az ennivalót Dunaharasztin. A korábban erről kötött szerződés a jövő év közepén le fog lejárni, így a szabályok szerint új közbeszerzési eljárást kellett kiírnia a városnak.

Az önkormányzat honlapján megjelent határozat szerint a legjobb ajánlatot a 2022-től 2027 közepéig terjedő időszakra a Prizma Junior Közétkeztetési Zrt. adta. Ez évente  431.223.069.- Ft. Az ehhez szükséges fedezetet az adott évek városi költségvetései biztosítják. Az új szerződés 2022. augusztus 29-én lép majd hatályba.

A szolgáltatót egy időszakban sok kritika érte, a szülők egy része szerint a gyerekek nem kedvelték a menzán kínált ennivalót. Az utóbbi időszakban az ellátáson sokat fejlesztettek. Most már az iskolákban két menüből tudnak választani előre. Ezt a szülők egy online rendszer segítségével rögzíthetik, és ezen keresztül a bankkártyás fizetés is lebonyolítható. A rendszerről itt írtunk korábban.

(dunaharaszti.hu, dho)