Két részletben pótolják a kisebb települések kieső iparűzési adóbevételét

//Berényi Attila
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Két részletben pótolják a kisebb települések kieső iparűzési adóbevételét
A kormány megfelezte a vállalkozások idei iparűzési adóját, ám mivel ez önkormányzati bevétel, így a településeknek óriási érvágást jelent. A kormány ellentételezést ígért: a nagyobb városokkal egyesével állapodnak meg, a kisebb települések esetében, mint például Dunaharaszti, általános szabály született, mely most jelent meg.

A Magyar Közlönyben kihirdetett kormányrendelet szerint a huszonötezer főnél nem nagyobb lakosságszámú települési önkormányzat (ebben a kategóriában van Dunaharaszti is) a kieső iparűzési adóbevétel összegét kérheti támogatásként. Ez azt jelenti, hogy a városnak a központi költségvetéstől kell kérnie a pénzt. Ezt két részletben utalja majd az állam: az első felét legkésőbb 2021 júniusban, a másodikat pedig októberben.

A közlönyben kihirdetett szabályok értelmében a kisebb települések számára járó kompenzáció összegét úgy határozzák meg, hogy a 639/2020. (XII. 22.) kormányrendelet

…2. § (2) bekezdése szerinti vagy az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 69. paragrafusa szerinti – kizárólag a rendelet 1. paragrafusára tekintettel benyújtott kérelem alapján megállapított – adóelőleg-csökkentés összege, növelve a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 39/B. paragrafusa (3) bekezdése szerinti iparűzési adóalap-megállapítást választó adózó adóalapjának a 2021. január 1-jén hatályos önkormányzati adórendeletben megállapított adómérték és az 1 százalékos adómérték különbözetének a szorzatával.

Persze ez elég macerásnak hangzik, de a jogszabályon most az önkormányzatok adócsoportjának és a jegyzőknek, valamint a cégek könyvelőinek kell átrágniuk magukat.

A kormányzat egyébként a múlt év végén megtiltotta a településeknek a helyi adóemelést, azaz a közterheket a 2020-as szinten kell tartaniuk. Így ez év lején lényegében a tavalyi adószintek maradtak érvényben. Erről itt írtunk korábban.

Hogy a cégeknek mely adminisztrációs szabályok szerint kell az iparűzési adót bevallaniuk, arról a Dunaharaszti önkormányzat korábban tájékoztatót adott ki, amelyről itt írtunk.

Dunaharasztin már javában tart a város 2021-es költségvetésének tervezése. Az idei büdzsé számolása azonban a mostani kormányrendelet rendelkezésének figyelembevételével érhet célba, hiszen az előzetes számok ezek segítségével kalkulálhatóak ki. A költségvetés tervezéséről hosszabb interjút közöltük dr. Szalay László polgármesterre. Ezt itt olvashatja el.

A véglegesnek tekinthető számok tehát a következő napokban, hetekben megszülethetnek. A veszélyhelyzetben a Katasztrófavédelemről szóló törvény értelmében a polgármesterek egyszemélyi döntéseket hoznak, így a költségvetés esetében is így lesz. Dunaharasztin a városvezető előzetesen, digitális formában kikéri a képviselő testület véleményét, és a költségvetési rendelet ennek figyelembevételével születik majd meg.

(Magyar Közlöny, dho)