Új gyógyszertár létesülhet Dunaharasztin

//Berényi Attila
gyogyszertar-osszeszed_freepik_20201230

Képünk illusztráció! forrás: freepik

Jelenleg 5 patika üzemel városunkban, azonban ez a növekvő lakosságszám miatt már kevés lesz. Az önkormányzat új gyógyszertár létesítését szeretné.

Információink szerint Dunaharaszti városvezetése már kezdeményezte is az ehhez szükséges pályázat kiírását. A veszélyhelyzetben a képviselő-testület jogköreit gyakorló polgármester döntése értelmében az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél kéri a város a tender megjelentetését. A folyamat, a pályáztatással, az anyagok beadásával és annak kiértékelésével nagyjából 5 hónapot vehet igénybe.

A vonatkozó törvény egyébként azt írja elő, hogy a településeken 4500 lakosra jusson legalább egy patika. A jelenlegi lélekszám mellett ennek éppen megfelel Dunaharaszti (picit már többen élnek a településen), viszont a folyamatosan növekvő lakosságszám mellett a bővítésre szükség lesz.