Az első esemény az ügyintézésre hat ki, hiszen ekkor minden köztisztviselőnk szabadnapja van. Általában ilyenkor az adott hivatalok munkatársai együtt ünnepelnek. Mielőtt nekiindulna bármelyik hivatalba, érdemes felhívnia, hogy egyáltalán nyitva lesz-e 2020.július 1-én. Az már biztos, hogy Dunaharaszti Polgármesteri Hivatala zárva lesz ezen a napon. Az erről kiadott közlemény itt érhető el.
Ugyancsak július elsejére esik a Semmelweis nap. Ekkor a magyar egészségügyet ünneplik annak dolgozói. 1818-ban ezen a napon született Budán Semmelweis Ignác magyar orvos, az anyák megmentője. Ekkor az egészségügyben dolgozók ünneplik szakmájukat, így hétvégi ügyeleti rend lesz érvényben a teljes ágazatban. Ennek megfelelően zárva lesz például a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet is. A részleteket itt találja meg.