Felmérés a menetrendekről, fura helyen

//Berényi Attila
Share on print
Share on email
Felmérés a menetrendekről, fura helyen
A közösségi közlekedés menetrendje nagyban meghatározhatja egy település lakóinak életét. Dunaharaszti esetében ez kiemelten igaz, hiszen a főváros agglomerációjához tartozik. A menetrendek összeállításának szakmai hátterét a KTI Nonprofit Kft. Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatósága teremti meg, szigorú szempontok alapján összeállítva ezeket. Most megkérdezik a lakosságot is, Dunaharasztiban egyelőre egy sokak elől elzárt felületen lehet csak véleményt nyilvánítani.

Cikkünk frissült, a jegyzői válasz a cikk végén!

Milyen sűrűn járjon a HÉV, milyen időközönként, vagy mennyi kocsival közlekedjenek a MÁV személyszállító szerelvényei, utóbbiak Kőbányára menjenek, vagy a Keletiben legyen a végállomás? Ezek mind-mind olyan felvetések, amelyek meglehetősen gyakran fogalmazódnak meg azok körében, akik Dunaharasztiról Budapestre ingáznak tömegközlekedéssel, minden nap. Hiszen a mentrendtől függ, ki hogyan, mikor jut el a munkahelyére, – a veszélyhelyzeten kívül – iskolába, orvoshoz, vagy ügyeket intézni. Most itt az alkalom véleményt nyilvánítani, ám csak a település egy korlátozott része élhet ezzel a lehetőséggel.

Dunaharaszti esetében ugyanis a menetrendről szóló véleménynyilvánítás lehetősége a „Dunaharaszti Város” elnevezésű, 15 ezer tagot számláló csoport oldalán jelent meg.

forrás: olvasónk küldte / facebook

Ám ez a közösségi felület nem a város hivatalos közösségi felülete. Bár használja a város nevét és címerét (utóbbi egyébként a hatályos helyi rendelet értelmében engedély köteles), de magánszemélyek üzemeltette csoportként jelenik meg.

forrás: olvasónk küldte / facebook

Fontos, hogy ez a csoport zárt, azaz nem mindenki számára hozzáférhető az itt megjelenő tartalom. Üzemeltetői döntenek arról ki léphet be – és számtalan jelzés szerint – önkényesen arról ki maradhat bent. Sőt arról is sajátos rend szerint határoznak kinek, milyen jellegű véleménye maradhat a felületen – korlátozva ezzel a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát. A jelenlegi tagok jelentős része sem Haraszti illetőségű, legalábbis erről tanúskodnak a hozzáférhető adatok, és több olyan profil is található, amelyek erősen feltételezhetően nem valós személyek, azaz álprofilok.

A csoport, tehát nem a teljes lakosság számára hozzáférhető. Sőt, sokak tagsága szűnt meg egyik pillanatról a másikra, nehezen követhető szempontok mentén. Persze magánszemélyek nagyjából úgy működtetnek közösségi oldalon csoportot ahogyan szeretnének, ám ebben az esetben erősen kérdéses, hogy itt miért jelenik meg önkormányzati témájú felmérés, így kizárva a véleménynyilvánítás lehetőségéből a lakosság egy jelentős részét?

A csoportban megjelenített szavazás felvezetője ráadásul elég kusza, nem tartalmaz sok fontos információt, így azok vélemény nyilvánítása is kérdéses így, akik itt szavaznak, hiszen nem tájékoztatják őket rendesen miről is van szó.

Közben a menetrendekkel kapcsolatos felmérést sem a város hivatalos honlapján sem az önkormányzat hivatalos facebook oldalán nem található meg, pedig ezek a felületek mindenki számára szabadon, a véleménynyilvánítás korlátozása nélkül hozzáférhetőek.

Szigetszentmiklóson például ez a téma a város hivatalos facebook oldalán érhető el, amely jelölésében is kormányzati szervként szerepel.

De például Makó, Rákóczifalva vagy Nyírtass is nyílt email címen várja az észrevételeket.

Szerettük volna megtudni, hogy a fenti helyzet miért alakult ki, és tervezi-e a város, hogy a felmérést minden polgárának elérhetővé teszi? Így kérdéseinket megküldtük Dunaharaszti Város jegyzőjének, azonban cikkünk megjelenéséig választ nem kaptunk. Amennyiben ez változik, frissítjük írásunkat.

UPDATE: cikkünk megjelenése után fél órával megkaptuk Dunaharaszti Város jegyzőjének válaszát. Ezt változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Az Ön által említett facebook-csoportnak 15 ezer tagja van, de a legfontosabb mégis az, hogy a tagok számos posztban fejtették már ki véleményüket a MÁV és a HÉV járatainak ügyében, így a kérdőív megválaszolásával jelentősen segíthetik mind az Önkormányzat, mind a vasúti szolgáltatók munkáját.

Tisztelettel:

Kiss Gergely
jegyző