Megalakult a Dunaharaszti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

//Berényi Attila
"Kerüld el! Állj fel! Van segítség. Nem vagy egyedül." - kép forrása: freepik / ksandrphoto
Az önkormányzat kezdeményezésére jött létre a Dunaharaszti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A programot a „Kerüld el! Állj fel! Van segítség. Nem vagy egyedül.” szlogennel indították el.

Frissítés!

Információink szerint a testületet Lehel Endre és Dr. Bereczki Péter alpolgármesterek vezetik társelnökként. Előbbi a társadalmi kapcsolatokért, utóbbi a szakmai feladatokért felelős.

A Dunaharaszti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum három munkacsoporttal működik:

  • így összefogják a prevenciót, azaz a megelőzést,
  • a kezelés-ellátást és rehabilitációt,
  • valamint a közbiztonságot és a bűnmegelőzést.

A város hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint az oktatási intézményekkel, a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálattal, az iskolaorvosokkal és iskolavédőnőkkel, azaz a témában érintett szakemberekkel együttműködve kezdődik meg a munka.

A Dunaharaszti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alakuló ülése 2020. január 30-án, csütörtökön volt. Itt megválasztották a vezető tisztségviselőket, elfogadták az alapító okiratot, felállították a munkacsoportokat és felvázolták a helyi drogstratégia körvonalait. A dr. Szalay László, polgármester által jegyzett közlemény szerint a szervezet feladata a prevenció, a megelőzés lesz, támogatva az információ átadó programokat. A Fórum munkájának fókuszában elsősorban a fiatal korosztály lesz.

 

(dunaharaszti.hu)