Döntések! Ülést tartott Dunaharaszti város Képviselő-testülete

//Berényi Attila
kepviselo-testulet-ules_freepik-pressfoto_20191111

Képünk illusztráció, forrás: freepik

Az eredeti napirend 7 pontból állt, de ehhez még hozzájött 4 sürgőségi előterjesztés, például az, amely az Állami Számvevőszék által kifogásolt elemek kijavításának ütemtervét tartalmazza, valamint emeltek az Időskorúak Gondozóházában fenntartott Önkormányzati férőhelyek számán is.

Információink szerint az alábbi sorrendben születtek meg a döntések.

A képviselők szóbeli előterjesztés alapján megszavazták a polgármester használatában álló gépkocsi cseréjét.

Döntés született arról is, hogy a piactér melletti területen ezen a télen is lesz korcsolyapálya. Ezt ez év december 1-től jövő év február 2-áig lehet majd igénybe venni, és az előterjesztés szerint 23 millió forintjába kerül majd a városnak, de ez a sportolási lehetőség tavaly is óriási sikernek örvendett. A sátorral fedett koripálya reggel 8 óra és este 8 óra között lesz nyitva. Délelőttönként az általános iskolások itt tudhatják le a testnevelés órákat, aztán bárki igénybe veheti a szolgáltatást. Dunaharaszti lakosok számára ez ingyenes lesz, de ehhez lakcímkártya kell.

A képviselő-testület döntése értelmében, a városban a közétkeztetési ellátást biztosító Prizma-Junior Közétkeztetési Zrt. 10 százalékkal emelheti jövő március 15-től az éves díját, így Dunaharaszti 319.508.455 forintot fizet. A témában született cikkünket itt találja.

A Képviselő-testület jóváhagyta, hogy a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet Alapítvány Időskorúak gondozóházában az eddigi 2 helyett 4 férőhelyet finanszírozzon a város az Önkormányzat által kijelölt rászoruló időseknek. Ez az előterjesztés szerint a következő évben, összességében 7.400.000 forintba kerül majd. A korábban a Gondozóházzal kötött határozott idejű szerződést a testület határozatlan idejűre módosította.

Határozat született arról, hogy testület elfogadja azt az ütemtervet amelyet az Állami Számvevőszék jelentésének figyelembevételével dolgozott ki a város jegyzője. A témáról szóló cikkünket itt találja.

A testületi ülésen módosították Dunaharaszti ez évi büdzséjét. Döntöttek a képviselők az intézményi ingatlanok karbantartási tartalékának emeléséről is. Ennek köszönhetően kifestik a Hétszínvirág Óvoda könyvtárát, cserélik a padlót, költenek a Szivárvány Óvoda Százszorszép Tagóvodájában a játszóudvar tereprendezésére, és a Baktay Ervin Gimnázium orvosi szobájának karbantartására. Mindezeken fölül a város az iparűzési adóbevételekből fordít a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola férőhelybővítése kapcsán létesített 4 tanterem bebútorozására. Határozat született a Szigetszentmiklósi Tankerületi központ támogatásáról, és a 2020. évi belső ellenőrzési ütemterv meghatározásáról is.

A képviselő-testület jóváhagyta a nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodást.

Döntés született az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló helyi rendelet módosításáról. Utóbbi határozat annak a nyáron hozott döntésnek a véglegesítése, amely szerint a megnövekedett lakosságszám miatt kialakítanak egy új, 10. felnőttellátási és egy 5. gyermekellátási körzetet is. A terveket a háziorvosok bevonásával készítették el.

A képviselők támogatták a Helyi Építési Szabályzat módosítását és döntöttek ingatlanok belterülethez csatolásáról is. E szerint a Dr. Pósta Sándor – Csokonai – Szondi utcák által határolt terület tulajdonosainak kérelmére ez a térség is belterület státuszt kap. Itt építési telkeket alakítanak ki. Tehát itt több új épületet is felhúznának. A legkisebb kialakítható teleknagyság 800 m2, így azokon maximum daraboként két lakás építhető. Az előterjesztés szerint nem eladásra szánt házakat építenének, és a beruházáshoz banki kölcsönre van szükség.

A testület következő ülése várhatóan ez év december 9-én lesz.