Nagy valószínűséggel ismét lesz ideiglenes jégpálya Harasztin

//Berényi Attila
forrás: freepik / Lelie Milaya
Tavaly óriási sikere volt a piactér északi részén felállított koripályának. Információink szerint az idei rendezvényről a következő képviselő-testületi ülésen szavaznak.

Úgy tudjuk, hogy a képviselő-testület november 11-i ülésének napirendjén szerepel az erről szóló előterjesztés. Ebben az szerepel, hogy 2019. december 1-től 2020 február 2-áig lehet majd korizni itt. A pálya fedett lesz, és egy korcsolyakölcsönző is üzemel majd mellette. A program 23 millió forintjába kerül majd a város költségvetésének, ebből tízmilliót fedeznének az idei költségvetésből, méghozzá az iparűzési adóbevételekből. A fennmaradó 13 millió forintot a jövő évi költségvetésre terhelik.

Az az elképzelés egyébként, hogy délelőttönként az általános iskolások korcsolyázhatnának, a testnevelés órák egy részét így tudhatják le. Egyébként reggel 8-tól este 8-ig lenne nyitva a létesítmény, így amikor nem a kicsik koriznak ott, akkor bárki igénybe vehetné ezt a téli sportolási lehetőséget. A szolgáltatás ingyenes lesz, de kizárólag dunaharaszti lakosok élhetnének a lehetőséggel, tehát lakcímkártyát kell majd bemutatni.

Az előterjesztésről november 11-én voksolnak majd, azaz akkor születik döntés.