A város összes általános iskolájának, valamint az önkormányzat támogatásával létrehozott rendezvényen nem csak előadóként, hanem nézőként is részt vettek pedagógusok, szülők, szakemberek. A jelenlévők anonimitásukat teljesen megtartva kérdezhették az előadókat, ugyanis csak QR kódot megadva, telefonon küldhették el felvetéseiket. Ez különösen azért volt érdekes, hiszen az este maga is a digitális világról és annak hatásairól szólt. De a rendezvény célja pontosan az volt, hogy kifejezze, a digitalizáció adta lehetőségeket fel kell használnunk, azonban úgy, hogy abban az emberi kapcsolatok, a gyermeki fejlődés lehetőségei ne sérüljenek. Meg kell találni azokat az arányokat, amíg eszközként tekinthet a gyermek is az okos eszközökre, úgy, hogy ne alakuljon ki függőség.
A következő kerekasztalbeszélgetés és előadás november 21-én lesz.