Néhány éve tudatosan figyelem az óvoda kapuját.
Sok mindent látok, kicsit olyan térfigyelő kameraként rögzítem az érkező és távozó családokat. Megfigyeléseim alapján biztosan állíthatom, hogy a mai Apukák nagyon is jelen vannak a gyerekek mindennapjaiban és kiveszik részüket a családi élet minden mozzanatából. Képesek bármilyen átváltozásra, tudnak óvodába kísérni, átöltöztetni, hisztit csillapítani, délután időben érkezni és hazafelé a játszótéren türelmesen várakozni, amíg csemetéjük kellőképpen elfárad és hajlandó lassan hazafelé venni az irányt. A gyerekekkel a beszélgetéseik tömörek és lényegre szorítkozóak. Ritkábban kérdezik, hogy mi volt az ebéd, és nem feltétlenül veszik észre, hogy Pistike kacsalábas cipőben megy haza.
Ott vannak a befogadási időszakban, a szülői értekezleteken, a családi-és sportnapokon.
Kutatások bizonyítják, hogy amikor egy gyermek érkezik a családba, akkor az Apukákban különböző fiziológiás (agyi és hormonális) változások indulnak el.
A régebbi generációk számára mindez túl modern, a mai szülőknek viszont teljesen természetes és működőképes. Steigervald Krisztián, e témában szakértő kutató, kiváló humorral tárja a nagy világ elé azokat a generációkra jellemző tulajdonságokat és megnyilvánulásokat, amelyek a veteránoktól az alfa generációkig bizonyíthatóak. Minden előző generáció számára eget rengető az, amit az utána következő generáció művel, mert „bezzeg az én időmben!” ezt nem lehetett volna és a szomszéd Sári néni is világgá kürtölte volna!
Kollégáim mesélik, hogy amikor az Anyukák megdicsérik őket, kicsit szégyenkezve csak annyit válaszolnak, hogy „ez a dolgom”!
Kedves Apukák! Dicséret jár Mindannyiuknak!