Hétfőtől kezdődik az egyhetes tanársztrájk, Dunaharasztin élőláncot szerveznek

//Berényi Attila
Kistüntető: fotó: dho
Január 23-tól, egyhetes tanársztrájk kezdődik az országban. Ez nem jelenti azt, hogy minden oktatási intézményben megáll az élet. Dunaharasztin élőláncot szerveznek.

A szervezők ezért választották kezdésnek ezt az időpontot, mert meg akarták várni a központi középiskolai írásbeli feltételi végét, hogy a kisdiákokat ne zavarják a vizsgban.

Szombaton írják a felvételit az általános iskolások

A 2023. január 23-án kezdődő egyhetes demonstrációhoz a szakszervezetek szerint minden intézmény, közösség saját megoldásokkal tud csatlakozni. Így Dunaharasztin 2023. január 24.én, kedden élőláncot szerveznek. Ez reggel 07.00 és 07.45 között tart majd. A rendezvényt bejelentették a rendőrségen, mondta el szerkesztőségünknek Szűcs Gyöngyi szervező, a Pedagógusok Szakszervezetének tagja.

Az élőlánc a Dunaharaszti Fő út, 131-es szám elől indul – ez a Csati parti suli magassága. Innen állnak majd fel a demonstrálók az útpadkán, élő láncot alkotva, rendőri biztosítás mellett. Információink Dunaharaszti legtöbb közoktatási intézményéből, azaz az ovikból, iskolákból lesz ott demonstráló. Jelezték érkezésüket pedagógusok, szülők és érkeznek diákok is. Az élőlánc addig ér majd, ahány ember részt vesz a rendezvényen. Fontos, hogy az autósok fokozottan figyeljenek a demonstráció résztvevőire.

Úgy tudjuk, hogy az élőlánc mellett lesz olyan iskola, ahol munkabeszüntetés is lesz, néhány órában, van olyan óvoda, ahol szintén sztrájkolnak majd. Az érintett intézmények előre értesítették erről a szülőket. Így az érintett ovisok közül aznap sokan nem is mennek be, de a törvényben előírt felügyeletet ez idő alatt is biztosítják a kicsiknek.

A dunaharaszti rendezvény szervezői kifejezetten azt kérik a pártok, politikai szervezetek képviselőitől, hogy tartsák távol magukat az eseménytől, a demonstráción politikai jelképek sem lesznek.

Közben Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár január 26-ára, azaz csütörtökre hívta össze a sztrájkbizottság következő ülését. A belügyminisztérium közleménye szerint:

“A Pedagógusok Szakszervezete, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete részére megküldött meghívóban az államtitkár felhívta a szakszervezeti vezetők figyelmét arra, hogy a január 23-ától meghirdetett országos sztrájknapokon a köznevelési intézményekben az intézményvezetők és a tankerületek az elégséges szolgáltatás körébe tartozó szolgáltatások teljes körű biztosításáért mindent megtesznek”

Az országos megmozdulás végén megtartják a szolidaritás napját, mivel január 31-én lesz egy éve, hogy meghirdették az első figyelmeztető sztrájkot.

(MTI, dho)