Különleges élményben lehet részük azoknak az ovisoknak, akik csatlakoznak majd a Szivárvány Óvoda mese-kalandjához. A küldetésen akár egyénileg, akár csoportosan is részt lehet venni. A gyerekek dolga az lesz, hogy segítsék Pihét és Fuvallatot a város megmentésében!
A mese itt meghallgatható (hangos mese formájában) és el is olvasható. A kaland további részleteivel hamarosan érkezünk! Figyeljetek gyerekek!
A hangos mese szereplői:
Pihe: Máriás Roland
Fuvallat: Máriás Olivér
Mesélő, Vén Duna Apó: Berényi Attila
A mesét írta: Uzsák Anna
VÉN DUNA APÓ, ÉS AZ ELVARÁZSOLT SZÍNEK
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, pont ott, a Duna vizében éldegélt békességben a Vén Duna Apó. Az Apó már nagyon öreg volt, és ősidők óta lakta a folyó vizét. Nagyon szerette ezt a helyet, hiszen lassú hömpölygéssel végig járhatta birodalmát, és közben figyelhette az embereket is, akik szorgosan, nyüzsgő hangyabolyként tették a dolgukat a nagyvilágban.
– Milyen gyors ez a világ! –tűnődött magában – És még milyen színes! Hiszen itt mindennek saját színe van!
Így teltek a Vén Duna napjai, békés lassúságban, egészen a mai napig. Az Apó éppen egy kis városka mellett járt, Dunaharaszti városa mellett, amikor egy furcsa dologra lett figyelmes. A városkában minden szürke volt! Szürkék voltak a fák, a házak, az épületek, az állatok, és még az emberek is! A Vén Duna a békességből felocsúdva hirtelen azt sem tudta, melyik habjába kapjon.
– Jaj, jaj, szegény fejem, hát mi lesz így a városka lakóival? – morogta hangosan- De tudom ám, hogy mi történt! Egyszer már láttam ilyet, réges-régen. Ebbe a városba bizony beköltözött a Szomorúság!
Bizony jól sejtette a dolgot, a város lakóira, mint egy üvegbúra, rátelepedett az egyhangú szomorúság. Nem találták a saját színeiket, és egyre jobban kifakultak ők maguk is. A Vén Duna nem késlekedett, rögtön hívta két legjobb segítőjét, a Duna vizének két mókamesterét, Pihét és Fuvallatot. A két tündér nagyon szerette a csintalanságot, de olyan jószívűek voltak, hogy bárkinek segítettek, főleg kedvenc Duna Apójuknak. Ahogy szólította őket, máris ott termettek a Hókóny közepében.
– Hívtál minket! Csak nem valami őszi mulatságot szervezünk megint? Jaj, úgy szeretem a mulatságokat! – kacarászott Pihe, az apróbbik tündér.
– Igen-igen, azokat én is szeretem, főleg mikor megcsiklandozzuk a gyerekek arcát – kuncogott Fuvallat, és repdesett zöld szárnyaival.
– Ej kedveseim, most nincs idő az ünneplésre, gyorsan kell cselekednünk, nagy a baj! – mondta komoran a Vén Duna. – Nézzétek, hiszen itt Harasztiban eltűntek a színek! Csak mit tudunk segíteni, illetve a gyerekek és mi!
– De hát mit tegyünk? Hiszen mi ketten kevesen vagyunk, hogy megmentsünk egy egész várost! – hüledezett Pihe és Fuvallat egyszerre.
– Ezért kell segítséget hívnunk. És tudjátok, kik tudják a legkönnyebben visszaszerezni a színeket?
– A GYEREKEK! – kiáltott hirtelen a két kis tündér – Igazad van Duna Apó, hogy erre nem is gondoltunk!
– Siessetek kedveseim, és keressétek meg a Haraszti gyerekeket! Nagy feladat vár most rájuk! Vissza kell szerezniük a legfontosabb színeket! A fehéret, a kéket, a barnát, a sárgát és a pirosat. Ha ezeket megtalálják, vissza tudom varázsolni a színeket a városba! – lelkendezett a Vén Duna.
Pihe és Fuvallat már nem is hallották Apó szavait, illantak egyik helyről a másikra, és összehívták a gyerekeket a nagy feladatra. Kire bízhatnák a vidámság és öröm visszaszerzését, mint a sok kisgyerekre? De nem kellett sokat kutakodniuk ám, a sok apróság vidáman sietett az emberek segítségére és sok helyen megfordultak, mire megtalálták a színeket. A fehéret a Templom kertjében lelték, a kéket az Önkormányzat udvarában, a barnát a Tájház falai között, a sárgát a Laffert Kúria kertjében, a pirosat pedig a Hősök Tere árnyas fái alatt. Izgalmas és fáradságos munka volt, ami után Pihe és Fuvallat elcsigázva értek vissza barátjukhoz az 5 fonallal: a fehérrel, a kékkel, a barnával, a sárgával és a pirossal.
A Vén Duna nagyot mosolygott, mikor meglátta két hűséges tündérét, és előttük font díszes karkötőt a színekből. Mire a végére ért, csodák csodája, a városba újra elkezdtek visszatérni a színek! A két tündér ámuldozva nézte, ahogyan a szürke fák újra őszi színekben pompáznak, a házikók ablakában pislákolnak a gyertyák sárgás fényei, és az emberek arcára újra mosoly ül a színek visszatérte láttán. A Vén Duna elűzte a Szomorúságot! Ő űzte el? Dehogy! Hát ti, gyerekek! Nélkületek ez nem sikerülhetett volna!
– Látjátok kedveseim? – mormolta a Vén Duna Pihének és Fuvallatnak – Azt szeretem az emberekben a legjobban, hogy önzetlenül tudnak segíteni egymásnak. A gyerekek kedvessége egy egész városkát megmenthet!
Pihe és Fuvallat meghatódva integettek a nevető gyerekeknek, ahogyan Vén Duna Apóval együtt lassan a következő városka felé sodródtak, új kalandok felé.
