Küzdelem az önbizalomért – interjú Papp Éva dunaharaszti pedagógussal

//Berényi Attila
Papp Éva, pedagógus fotó: dho
Önbizalom nélkül, lássuk be, nem igen lehet boldogulni. Fontos, hogy higgyünk önmagunkban. Nyugi, nem valami elvont, rábeszélős fejtágítás jön most! Egyszerűen beszélnünk kell egy már gyermekkorban jelentkező problémáról, amely, ha megmarad, az egész életünkre, annak minőségére is hatással lehet. Dunaharasztin a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában külön szakkör ad lehetőséget az önbizalom fejlesztésére. Papp Éva intézményvezető-helyettessel, a csoport vezetőjével beszélgettünk.

Emlékszem, hogy még kisiskolásként volt egy osztálytársam – egy nagyon okos lány – akit, ha kiszólítottak felelni, azonnal elsírta magát, pedig tudta az anyagot. Ő jutott eszembe folyton, amíg ezt az interjút készítettem. Milyen sokat segíthetett volna neki Éva, aki a versenyszférában eltöltött évtizedek után azzal valósította meg gyermekkori álmát, hogy pedagógusnak állt. Legyünk őszinték, aki ma a tanári pályán van, annak bizony az önbizalomra van a legnagyobb szüksége.

Papp Éva: Nagyon szerteágazó, hogy miért is fontos a gyerekeknek az önbizalom. Nemcsak a feleléskor, hanem versenyek alkalmával, szereplésekkor is szükségük van rá. De ami ezeknél jóval fontosabb, azért kell, hogy meg tudják védeni magukat, ki tudjanak állni magukért. Nem titok, hogy a gyerekek nem bánnak kesztyűs kézzel egymással, az iskolai bántalmazás nem ritka dolog manapság. Nem feltétlenül fizikai bántalmazásra gondolok, sokszor nagyobb sebeket ejtenek a szavak. De fontos az önbizalom a jövő meghatározásában, a pályaválasztáskor is.

dho: Hogyan veheti észre a szülő, hogy a gyermeke önbizalomhiányos?

P.É.: Az ilyen gyerekek nagyon félénkek, visszahúzódóak. Nehezen állnak ki magukért. Ha pedig olyan helyzetbe kerülnek, hogy valamiért felelősséget kellene vállalniuk, akkor abból kihátrálnak. Döntési helyzetben az önbizalomhiányos gyerekek nem mernek határozni. Ez a nyolcadikosok esetében a továbbtanulást is befolyásolja, hiszen nem azt a célt tűzi ki maga elé, amely az ő szintjének megfelelő, hanem jóval alacsonyabbat.

dho: Beleszületnek ebben a gyerekek, vagy a nevelés hozza ki belőlük az önbizalomhiányt?

P.É.: Leginkább szülői minták alapján alakul ki, vagy pedig a negatív környezeti hatások következtében.

„Önbizalomhiányos szülő önbizalomhiányos gyermeket nevel fel.”

Ez az a bizonyos minta, amely akár generációkon át is hurcolható. Ez befolyásolja az egyes ember életét, hogy milyen szakmát, milyen párkapcsolatot választ.

dho: Nem elég otthon biztatni a gyereket?

P.É.: Ennél azért bonyolultabb a dolog. Kell a biztatás, de az iskolában is segítenünk kell a gyereknek, hogy felfedezze önmagát. Legyen tisztában az erősségeivel és a gyengeségeivel, ismerje meg a saját határait. Ha ezzel megvagyunk, akkor közösen fel tudjuk térképezni a diák céljait. Sok gyereknek még célja sincs, nem tudják, mivel akarnak foglalkozni. A másik fontos dolog az értékrendek meghatározása, hiszen ezek segítségével tud elindulni a már kitűzött célok felé. Az iskolában a szakkörök idején leginkább azt fejlesztjük, hogy miként tudnak ezek a gyerekek a saját belső forrásaikhoz nyúlni, azaz hogyan tudnak táplálkozni az erősségeikből. Vannak bizony olyan gyerekek, akik nem mernek sok ember elé kiállni, de közben vágynak az ilyen jellegű sikerre. Van egy ilyen tanítványom, akinél sikerült elérnünk a közös munkával, hogy elindult egy iskolai versenyen.

Papp Éva, pedagógus fotó: dho

dho: Lehetne belőle színész is?

P.É.: Igen! Éppen ezért kell tudnia, hogy mi az, amihez neki pluszban erőt, energiát kell belefektetnie a tanulásba, a célok elérésébe. Ebben a szülőnek óriási szerepe van, hiszen ő van ott a gyermek mellett, míg a pedagógus csak egy életszakaszon kíséri át, így én is állandóan kommunikálok a szülőkkel.

dho: Van olyan, hogy túlságosan erős, határozott a szülő, és az vált ki önbizalomhiányt a gyermeknél?

P.É.: Ott a túl magas elvárások okoznak problémát: ezeket a gyermek nem tudja megugrani. Ennek az a következménye, hogy minden kudarcot felnagyít, és a nem megfelelés félelmet vált ki.

dho: A szülő vagy az iskola kezdeményezi, hogy a gyermek önbizalmát fejleszteni kellene?

P.É.: Is-is, sőt van úgy, hogy a gyerek maga jelentkezik, érzi, hogy problémával küzd. Így folyamatos a jelentkezés a szakkörbe. Érdekes, hogy a fiúkat nehezebb erre rávenni, mert a maszkulin elvárástól nagyon messze áll az önbizalomhiány vagy annak beismerése. A csoportban minden gyermek máshol tart ebben a munkában: van, aki már kinyílt, vagy jó úton halad efelé, míg vannak, akik még zárkózottan keresik a kapaszkodót. Ez egy hosszú út, de éveken át foglalkozunk a gyerekekkel. A mi feladatunk, hogy olyan eszköztárat adjunk a diákjainknak, amelyet a későbbi életükben eredményesen felhasználhatnak.

„Amikor találkozik egy helyzettel, akkor tudja, hogy mi az ő határa, mi az ereje! Tudnia kell, hogy mibe tud önmagában belekapaszkodni!”

dho: Hogyan zajlanak a szakköri foglalkozások?

P.É.: Rajzolunk, meséket hallgatunk, átbeszéljük ezeket a történeteket. Így már nem önmagukról beszélnek a gyerekek, hanem a történetek szereplőiről – közben pedig észrevétlenül mégis az ő problémáikat vesézzük ki. Jó példa erre akár egy klasszikus irodalmi mű is, mint a Pál utcai fiúk. Ezt abból a szempontból elemezzük, hogy tényleg csak akkor van értelme valamiért küzdeni, ha azt meg is nyerjük? Amikor a történet végén a grundot végleg elveszítik a fiúk, akkor sok gyerek mondja azt, hogy ennek így semmi értelme nem volt. Mikor visszakérdezek, hogy miért, akkor kezdünk el beszélgetni arról, hogy miért fontos küzdeni.

Papp Éva, pedagógus fotó: dho

dho: Mi a helyzet a túlzott önbizalommal megáldott gyerekekkel?

P.É.: Ugyanaz az alapja. Mindkettő, azaz az önbizalom-hiányos és a túlzottan magabiztos is egy-egy hiányból táplálkozik, csak más megoldást választottak erre a problémára. Mindketten ugyanolyan sérülékenyek. Utóbbi egy álarc, a nagyon magabiztos emberé, ami egyébként egy törékeny buborék. Ám ezt a játszmát állandóan játsszák a gyerekek, naponta látjuk ezt az iskolában. A legnagyobb hangú, verekedős gyerek belül valójában egy önbizalomhiányos gyermek.

dho: Minden iskolában van ezzel foglalkozó szakember?

P.É.: Nincs, de kellene. Ez a generáció, amely éppen most jár általános iskolába, nagyon sok sérüléssel küzd: az önbizalomhiányon kívül sokan figyelemzavarosak, tanulási problémákkal küzdenek. Sokan hátrányos helyzetben nevelkednek. Rajtuk kell segítenünk ezekkel a foglalkozásokkal, hogy nagy korukban megkaphassák azokat a feltételeket, lehetőségeket, amit egyébként elérhetnének, csak gyakran nem hiszik el, hogy képesek rá. Ehhez kell az önbizalom!

(dho)