A COVID19 pandémia ötödik hullámában járunk. A magyar járványkezelés oltás alapú, ami annyit jelent, hogy a vakcinázásban látja a kormány a betegség elleni küzdelem fő eszközét, a többi óvintézkedés ennek alárendelt. Még tavaly év végén jelent meg az a kormányrendelet, amely az állami oktatásban dolgozó pedagógusok számára is kötelezővé tette az oltást, aki pedig erre nem volt hajlandó, azt 2022. január 3-tól fizetés nélkül szabadságra küldték.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közlése szerint az állami iskolákból, országosan a pedagógusok minimális része került fizetés nélküli szabadságra.
A kormányzat a múlt héten jelentette be, hogy az alsósok esetében is bevezetik az idősebb diákok esetében már alkalmazott módszert, miszerint „ha egy osztályban megbetegedés van, akkor a karanténkötelezettség időtartama 5 napra csökken, de csak azokra vonatkozik, akik oltatlanok.”
Ahogy az országban mindenütt, így Dunaharasztin is kerülnek karanténba gyerekek, felnőttek, néhol majdnem egész osztályok. Tehát ez városunk oktatását is befolyásolja. Éppen ezért a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központtól kértünk pontos adatokat arról, hogy városunkban hány, az oltást megtagadó pedagógust érint a fizetésnélküli szabadság intézménye, hiányukat miként orvosolják, valamint az elmúlt időszakban hány gyereket, vagy osztályt érintett a karantén kötelezettség?
A tankerület válaszában pontos adatokat és a városra vonatkozó információkat nem kaptunk, de a régió folyamatairól tájékoztattak.
„A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ által fenntartott köznevelési intézmények egyikében sem okoz fennakadást az oltatlan pedagógusok kiesése. A fizetés nélküli szabadságon lévő munkatársak száma minimális. A feladatellátás zavartalan, helyettesítésük megoldott. Természetesen a jelenleg fizetés nélküli szabadságon lévő pedagógusok bármikor felvehetik az előírt védőoltást, így attól az időponttól újra munkába állhatnak. Kérjük és javasoljuk, hogy a tanulók és családjaik védelme érdekében ők is éljenek a lehetőséggel. A jelenlegi helyzet egyetlen iskolában sem tesz indokolttá egész intézményt érintő tanügyi intézkedést.”
A kormányzat szándéka egyébként az, hogy fenntartsa az iskolai, jelenléti oktatást, de ha a technikai feltételek adottak, a karanténban lévő oltatlanoknak közvetíthető online is a tananyag.